Nem a nyelvvizsga a fő problémája az egyetemistáknak

Vágólapra másolva!
Döntően azért halasztanak, mert nem bírják fizetni a tanulmányaikat.
Vágólapra másolva!

A passzív jogviszonnyal rendelkező (vagyis tanulmányaikat korábban elkezdő, de halasztás mellett döntő) egyetemi hallgatók 41 százaléka az első két évben függeszti fel a tanulmányait, ezen belül is 47 százalékuk azzal indokolja a döntést, hogy nem tudja a tanulás költségeit tovább finanszírozni, 42 százalék pedig elkezd dolgozni – írja a Napi Gazdaság a Szinapszis Piackutató felmérésére hivatkozva. A sikertelen vizsgák miatt csak a hallgatók negyede függeszti fel a tanulmányait, és a nyelvvizsga hiányát is mindössze a hallgatók 15 százaléka említette.

Az idősebb, 22 év feletti hallgatóknak több mint a fele csak egy félévre szakítja meg a tanulmányait, a 22 évesnél fiatalabbaknál viszont rosszabb az arány, 38 százalékos. Az anyagi okokra hivatkozó passzív hallgatók 30 százaléka több mint egy félévet halaszt.