Lemondott a gyanús Magosz-vezető

Vágólapra másolva!
Kovács Tamást a Hír TV riportja hozta nehéz helyzetbe. Mindent tagadott, majd távozott a pozíciójából.
Vágólapra másolva!

Február 8-án minden tisztségéről lemondott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége Győr-Moson-Sopron megyei ifjúsági tagozatának alelnöke - írta a Népszabadság. Kovács Tamás még 2012-ben keveredett gyanúba, amikor a Hír TV Célpont című műsorában a riporter felhívott "egy kapuvári szaktanácsadót", akinél arról érdeklődött, hogy tud-e segíteni magyar földek osztrák gazdák kezébe való átjátszásában. A meg nem nevezett személy azt mondta, hogy egy "jelképes összegért" igen, a műsorban pedig közben Kovács kapuvári cégének, az Argo Profi Mezőgazdasági és Szaktanácsadó és Könyvelőirodának honlapját mutatták.


Gőgös Zoltán MSZP-s politikus egy kapuvári sajtótájékoztatón azt állította, hogy a telefoninterjút Kovács adta, utóbbi viszont azt mondta a Népszabadságnak, hogy ez hazugság. Nemsokkal később a Magosz elnöke által kiadott közleményben bejelentette, hogy Kovács Tamás minden tisztségéről lemondott.