Megszökött egy farkas a Veresegyházi Medveotthonból

Vágólapra másolva!
A villanypásztoron átmászva szökött meg a rozsdás színű állat. Emberhez szokott, nem bánt, Budapest vonzáskörzetében kóborlhat. Senki ne próbálja meg befogni, inkább hívják a 112-öt.
Vágólapra másolva!

Egy újonnan érkezett, kézhez szokott nőstény farkas szökött meg péntek délután a Veresegyházi Medveotthon kifutójából - írja az otthon Facebook oldala.

Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga kuratóriumi elnöke, a farkasprogram koordinátora az MTI-nek azt mondta, hogy az állatot előző nap szállították Szegedről a veresegyházi medveotthonba, és a társainak is fenntartott speciális kifutóból a villanypásztoron átmászva szökött meg. Ilyesmire még sohasem volt példa - magyarázta az állatvédő, aki szerint a 4 éves, 30-35 kilogramm súlyú, rozsdás színű farkas Budapest vonzáskörzetében kóborolhat.

A kuratóriumi elnök felhívta a figyelmet arra, hogy egy emberhez szokott, annak közelségét kereső, nagyon barátságos, fokozottan védett európai farkasfajtáról van szó, és kérte: ha valaki látja, semmiképp ne nyúljon hozzá, ne bántsa. "Ha vicsorog, s görnyedten behúzza a farkát, az nem az agresszió, hanem a megadás jele" - magyarázta Szilágyi István. Közlése szerint takarmányt lehet adni az állatnak, de senki ne kísérelje befogni, illetve semmiképp se bántsa, inkább azonnal hívja a medveotthon vezetőjét, Kuli Bálintot, vagy tárcsázza a 112-őt.

Kövessen minket a Facebookon is!