Nem lehet rendezvényt tartani a kitörés napján

Vágólapra másolva!
A rendőrség minden kérelmet elutasított, mégis megy a készülődés.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság írása szerint a rendőrség nem engedélyezett egyetlen rendezvényt sem a kitörés napjára. Az ORFK Kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint 14 rendezvényről érkezett bejelentés a rendőri szervekhez, valamennyit megtiltották, de további részleteket nem közöltek a lappal. Az antifasiszta szervezetek ennek ellenére is úgy készülnek, hogy a hétvégén lesz szélsőjobboldali rendezvény, ezért ellentüntetéseket hirdettek meg.

A szélsőjobboldali csoportok arra emlékeznek február 11-én, hogy 1945-ben ezen a napon a budai Várba szorított német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből. A lap korábbi információi szerint az idén a tervezett rendezvény szervezésében a Betyársereg, a Magyar Nemzeti Arcvonal és a Pax Hungarica Mozgalom vett részt.