Borókai lánya konferenciákat szervezhet az MNB-nek

Vágólapra másolva!
A 24,9 milliós ajánlattal még pont nem kellett nyilvános közbeszerzést kiírni.
Vágólapra másolva!

Borókai Flóra cége szervezi az MNB konferenciáit, illetve a dolgozók csapatépítő tréningjeit – írta a Napi.hu. Borókai Flóra a lap szerint Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztőjének, az első Fidesz-kormány szóvivőjének, illetve Borókainé Vajdovits Évának, az Igazságügyi Minisztérium kormányirodát irányító helyettes államtitkárának a lánya.

A megbízást 24,9 millió forintért nyerte el Borókai Flóra Akció BTL Kft. nevű cége, amely egyedüli induló volt a jegybanki tenderen. Így éppen alatta maradtak a 25 millió forintos értékhatárnak, amelytől már csak nyilvános ajánlattétellel lehet közbeszerzést meghirdetni.

A Napi.hu a cég Facebook-oldalára feltöltött képei alapján azt írta, már a tavalyi Mikulás-bulit is ők szervezték az MNB-nek. A mostani szerződés konferenciák és tréningek szervezésére vonatkozik 2014 december 31-ig.