Simon Gábornak távoznia kell az MSZP-ből

Simon Gábor az MSZP volt képvioselője
Budapest, 2013. október 25. Simon Gábor, a Magyar Szocialista Párt képviselője felszólal a 2014. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. október 25-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Minden posztjáról le kell mondania az MSZP-ben Simon Gábor elnökhelyettesnek, akiről kedden írta meg a Magyar Nemzet, hogy eltitkolt pénzeket tart bécsi bankszámláján. A Hvg.hu szerint Mesterházy Attila pártelnök ezt már közölte is vele telefonon. Simon választókerületét Kunhalmi Ágnes elnökségi tag kaphatja. A politikus ellen vagyonvizsgálati eljárás indul.
Vágólapra másolva!

Távoznia kell az MSZP-ből Simon Gábor elnökhelyettesnek, kedd délelőtt ezt közölte vele Mesterházy Attila pártelnök – írta a Hvg.hu. Az Origónak kedden délelőtt több szocialista is szintén azt mondta, hogy megrendült a bizalmuk Simonban a Magyar Nemzet cikke után, és szerintük az elnökhelyettesnek ezek után vagy le kell mondania, vagy kiteszik a pártból.

A Hvg.hu szerint az ellenzéki pártok délelőtt az ügyben válságstábot hívtak össze, amely ezt a határozatot hozta, és a külföldön, az Egyesült Államokban tartózkodó Mesterházy telefonon beszélt is a döntésről Simon Gáborral.

Jávor Benedek is így tudja

Jávor Benedek, a PM társelnöke keddi sajtótájékoztatóján megemlítette Simon Gábor ügyét. Jávor azt mondta, úgy tudja, hogy az MSZP már döntött: "megválnak" a párt elnökhelyettesétől. Jávor szerint szükség van az ügy tisztázására, és az MSZP-nek lépnie kell. Hozzátette: információi szerint a szocialisták is úgy látják, hogy "ez egy elítélendő lépés volt Simon Gábor részéről", és úgy gondolják, hogy "nem kívánatos a szereplése az MSZP színeiben a 2014-es választáson".

A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint ha igazak a Simon Gáborról szóló hírek, akkor az MSZP elnökhelyettesének távoznia kell a közéletből - mondta Gréczy Zsolt. A párt szóvivője hozzátette, biztosak abban, hogy amennyiben a hír igaz, úgy Mesterházy Attila a szocialisták elnöke a lehető leghatározottabban és legkeményebben lépni fog ebben az ügyben. Arra is kitért, emellett viszont a DK tiszteletben tartja az MSZP arra való jogát, hogy milyen lépéseket tesznek.

A Magyar Nemzet keddi számában meg nem nevezett forrásokra hivatkozva írta, hogy Simon Gábor évek óta több százmillió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézeti számlán. A cikk szerint a szocialista politikus 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 162 954 dollárt helyezett el Ausztriában nyitott számláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót, azaz több mint 240 millió forintot tett ki. A Hvg.hu szerint, és az Origo több szocialistától is hallotta ezt a feltételezést, hogy az MSZP-sek arra gyanakodnak, hogy Simon Gábor pénzügyeit a volt felesége szivárogtatta ki.

Simon Gábor vagyonbevallásában nyoma sincs ennek az összegnek. A szocialista politikusnak 2013-as bevallása szerint összesen 8 millió forint értékű értékpapírja van (kötvényalap, biztosítás), illetve 5 és fél millió forintja van a számlán, 3 és fél millió pedig devizában. A korábbi években szintén ennyi értékpapírt tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, illetve az általa bevallott adatok alapján a számláján 2012-ben 9 és fél millió forint, 2011-ben 9,7 millió forint volt.

Ki lesz az utód?

Ha Simon Gábor távozik, az MSZP elnökhelyettesi posztját egy ideig biztosan nem töltik be, tisztségviselőket ugyanis a kongresszus választ, amelyet valószínűleg a kampány alatt nem fognak emiatt összehívni.

Simon Gábor Budapest XVIII. kerületében, Pestszentlőrincen lenne a baloldal közös jelöltje, és a szocialisták nyerhető válaszókerületnek tartják a körzetet. Az Origo információja szerint a legnagyobb esélye Kunhalmi Ágnes elnökségi tagnak van, hogy megkapja a választókerületet, de egyelőre nincs döntés erről. (Kunhalmi eredetileg a VI-VIII. kerületben indult volna, de ezt a körzetet az MSZP korábban átadta az Együtt-PM-nek, majd végül a DK kapta meg.) Simon távozása esetén majd az MSZP elnöksége dönthet a választókerületi jelöltről.

Simon Gábor a Parlementben 2013. október 25-én. Forrás: MTI/Kovács Attila

Vagyonvizsgálati eljárás indul

A Magyar Nemzet főszerkesztőjének, Liszkay Gábornak a kezdeményezésére vagyonvizsgálati eljárás indul Simon Gábor szocialista képviselő ügyében - közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kedden. Rubovszky azt mondta: kedden reggel hat órakor először email-ben, majd délelőtt tíz órakor papír alapon is megérkezett az eljárásra vonatkozó kezdeményezés.

Az általa fellelhető két címre elküldte a megkeresést Simon Gábornak, hogy a törvény szerinti öt napon belül nyilatkozzon, elismeri-e a hibát a vagyonnyilatkozatában, vagy kijavítja a dokumentumot. A levelet a mentelmi bizottság elnöke az Országgyűlés futárszolgálatával próbálta meg kézbesíttetni, ám nem járt sikerrel: az MSZP kerületi irodáján megtagadták az átvételt, a képviselő lakcímén pedig nem vette át senki. A kézbesítést szerdán újra megkísérli - jelezte Rubovszky György, aki jövő keddre hívja össze a mentelmi bizottságot az ügyben.

Más ügyben már nyomoznak ellene

Simon Gábor a parlamenti honlapon közölt életrajza szerint 1994-ben lépett be az MSZP-be, és 2002-ben jutott be először az Országgyűlésbe, a fővárosi listáról. 2006-ban már egyéniben nyert Pestszentlőrincen, rögtön az első fordulóban, majd 2008-ben szociális és munkaügyi államtitkár lett a Gyurcsány-kormányban, és a pozíciót a Bajnai-kormányban is megtarthatta.

Ezzel a tisztségével kapcsolatban indult ellene nyomozás már az Orbán-kormány ideje alatt. Az Országgyűlés tavaly márciusban a legfőbb ügyész kezdeményezésére fel is függesztette Simon mentelmi jogát. Az ügyészség gyanúja szerint Simon Gábor az előző kormányzati ciklusban munkaügyi államtitkárként megbízási szerződéseket kötött egy pszichológussal a többi között vezetői készségek fejlesztésére és rendszeres tanácsadásra. A díjazás 2008-ban és 2009-ben napi ötvenezer, 2010-ben hatvanezer forint volt áfa nélkül. Az ügyészség szerint azonban a teljesítésigazolásokban öt olyan napot is feltüntettek, amikor a politikus nem is tartózkodott Magyarországon.

A gyanú szerint Simon Gábor a teljesítésigazolások aláírásával, a kifizetések engedélyezésével bűnsegédként nyújtott segítséget a pszichológusnak a csalás elkövetéséhez, és ezzel hozzávetőleg 300 ezer forint kárt okozott. Amikor tavaly a parlament felfüggesztette Simon mentelmi jogát, az MSZP úgy reagált, hogy a Fidesz aljas politikai támadásának tartják a Simon Gábor ellen megindított eljárást.

Simon Gábort többször kerestük kedden, de nem vette fel a telefonját. Az MSZP sajtóosztálya későbbre ígért az ügyről tájékoztatást.