Ha a saját pénzükről van szó, szeretik az OTP-t

új vagyonnyilatkozatok, miben szeretik a képviselők tartani a pénzüket, illusztráció
Vágólapra másolva!
Állampapírból bevásárolnak, a kedvenc bankjuk az OTP, tartanak maguknál egy kis eurót, a takarékbetétjüket pedig általában leépítik. Ha mégsem, akkor irdatlan összeget tartanak benne. Így gazdálkodnak a pénzükkel a magyar országgyűlési képviselők.
Vágólapra másolva!

Seszták Miklós KDNP-s képviselő 2013-ban jó évet zárt, közel 30 millió forintot keresett ügyvédi praxisával a képviselői fizetésén túl. A pénzt azonban egyelőre nem kamatoztatja, semmilyen befektetése vagy takarékbetétje nincsen, ehelyett 23 millió forintot tart magánál készpénzben és több mint 160 milliót a bankszámláján.

A befektetésektől a jelek szerint tartó KDNP-s politikus ezzel majdhogynem egyedül van a módosabb képviselők között, ez látszik legalábbis az Origo által átnézett vagyonnyilatkozatokban szereplő adatokból.

Pártfüggetlen sláger az állampapír

Az önbevallásokból világosan látszik, hogy az utóbbi év nagy divatja az állampapír, több képviselő a megtakarítási vagy egyéb számláik rovására állampapírba forgatta a millióit. Ennek a legnagyobb játékosa a fideszes Dancsó József. A képviselőnek 2012-ben még közel 60 millió forint állt a bankszámláján, 2013-ban viszont jól bevásárolt, 30 millió forintért vett kincstárjegyet, 52 millióért pedig befektetési jegyet. Az MSZP-s Oláh Lajos egykori környezetvédelmi és vízügyi államtitkár 23 millió forintért vett állampapírt, hatmillióért kincstárjegyet, miközben a közel 49 milliós bankszámláját egy év alatt négymilliósra sorvasztotta. Igaz, OTP kötvényből is bevásárolt, közel 21 millió forintért.

Pálffy István kereszténydemokrata képviselő teljesen lenullázta a takarékbetéti számláját, a bankszámláját, a devizatartalékait, sőt még egy négymilliós hitelt is behajtott, érdemben viszont csak állampapírból vásárolt be. Azt, hogy mennyit, nehéz megítélni, mert a kézzel írt vagyonnyilatkozatában a befektetési résznél 10 és 16 millió forintnak is olvasható az írás az államkötvények rubrikában. Egy másik kereszténydemokrata képviselő, Salamon László is nagy állampapír-befektető, az elmúlt évek hatfajta kincstárjegyet vásárolt, de a szocialista Puch László és a fideszes Szalay Ferenc is milliókat költött állampapírra.

Állampapír a sláger. Képünk illusztráció Forrás: AFP

Az még kitűnik a nyilatkozatokból, hogy legtöbben azt is szeretik, ha van egy kevés dollárjuk vagy eurójuk mutatóban. Ez túlnyomórészt azt jelenti, hogy a többmilliós bankszámlájuk mellett a képviselőknek van pár millió forintnyi összeg a devizaszámlán is. A fideszes B. Nagy László például 34 milliós forintszámla mellett 1,3 milliós devizaszámlát is tart.

Bíznak az OTP-ben, de nem a részvényben

A tehetősebb képviselők kedvenc bankja a nyilatkozatok alapján az OTP. Sokaknál olvashatunk az OTP Optima alapba tett milliókról, vagy a Tőkegarantált Pénzpiaci befektetési jegyről. Az OTP részvények azonban már nem ennyire menőek, egyetlen képviselőnél találtunk 300 darabot, a fideszes Tóth Ferencnél, és tavalyelőtt még neki is négyszer ennyi volt. A legnagyobb részvénypakett szintén a fideszes Tóthé. Neki emellett 3665 darab Citi Group részvénye is van, jelenlegi árakon számolva ez mintegy 38 millió forint. A céges részvények alapvetően nem tűntek túl népszerűnek a képviselőknél, elvétve lehetett olyat találni, aki közvetlenül céges papírokat birtokolt (vagy legalábbis ennyire pontosan bevallotta, hogy miben tartja a pénzt), akinél viszont mégis felbukkant ilyen, annak általában Mol és Magyar Telekom részvényei voltak.

Bebiztosítják magukat

Életbiztosítása szintén sok képviselőnek van, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármesternek például egyszerre három is volt tavaly, de ezek általánosságban nem nagy összegűek. Leszámítva Veres János egykori szocialista pénzügyminiszter esetét, Veresnek ugyanis több éve egy hatvanmilliós biztosítás van a nevén. Emellett van ötmillió forintnyi készpénze, közel nyolcmillió forintot ér a bankszámlája, és valaki tartozik neki még 271 millió forinttal. Ezek mellett eltörpül az az összeg, amit részvényekbe fektetett, ez a nyilatkozata alapján mindössze húszezer forint.

Nem Veres az egyetlen, akinek nagyon színes a portfóliója, a szintén szocialista Simon Gábornak például ötmillió és félmillió forint és három és félmillió deviza áll a bankszámláján, három biztosítása is van összesen több mint hétmillió forint értekben, és mindezek mellett évek óta van egy ötszázezer forintos Fundamenta lakáskasszája is.

Bankbetét helyett takarék

Több olyan képviselőt is lehetett találni, aki a takarékbetét számláján lévő milliókat fizette be egy befektetési alapba, vagy vett belőle állampapírokat. Egyesek azonban épphogy a viszonylag nagyobb összegű takarékszámlákhoz ragaszkodnak. A KDNP-s Nagy Kálmán például semmilyen egyéb bankszámlát vagy befektetést nem tüntetett fel, csak a takarékbetét számláját, amelyen viszont gyűlnek a milliók: 2012-ben még csak 43 millió forint volt rajta, tavaly viszont már több mint 48 millió.

A szocialista Mandur László 68 millió forintot tart takarékban lekötött bankbetétben, Papcsák Ferenc zuglói polgármester pedig 204 millió forintot tart takarékbetét számlán. A befektetéseket ő sem túlozta el, több pénz tart magánál készpénzben (21 millió forintot), mint amennyi értékpapírral rendelkezik (közel 14 millió forint és kétezer E-star részvény).

A magyar monetáris politika irányítója, a tavaly tavasszal a gazdasági miniszteri székből a jegybank élére átült Matolcsy György részvényeket az összeférhetetlenségi szabályok miatt nem vehet, de a vagyonnyilatkozata szerint még csak le sem kötötte az összespórolt pénze nagy részét. Míg tavalyelőtt kétmillió forintja volt készpénzben, tavaly ez már 11 millió forintra nőtt, míg takarékbetétbe csak 1,2 millió forintot tett.

Február elseje óta nyilvánosak a magyar politikusok 2013-as vagyonnyilatkozatai, amelyekben mindenkinek kötelező bevallania, hogy hány lakása és kocsija van, mennyi pénzt keresett tavaly, vagy éppen mekkora adósságot halmozott fel. A ismertebb politikusok vagyoni helyzetéről itt olvashat bővebben.