Mesterházy a Financial Times-ban szapulta a kormányt

Vágólapra másolva!
A foglalkoztatás növekedése statisztikai torzítás, a válságadók megbénították a beruházásokat. Mesterházy Attila szerint az Orbán-kormány amatőr gazdaságpolitikája miatt az ország képtelen arra, hogy jobban teljesítsen.
Vágólapra másolva!

Mesterházy Attila írását közölteaz Orbán-kormányról a Financial Times felzárkózó gazdaságokra szakosodott blogrovata. Az Orbán-kormány alatt Lengyelország, Szlovákia, a balti országok és Románia egyaránt túltett Magyarország teljesítményén a gazdasági növekedés, a beruházások és a fogyasztás tekintetében, annak ellenére, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter olvasatában a tények állítólag sikerről tanúskodnak - írta a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje.

A politikus szerint az oktatási rendszerben konzultáció nélkül végrehajtott, brutális, rosszul átgondolt kiadáscsökkentések tehetséges magyar fiatalok tízezreit kényszerítették arra, hogy külföldön tanuljanak.

Ennél is aggasztóbb és messzebbre ható jelenség, hogy az Orbán-kormány parlamenti szupertöbbségével visszaélve felszámolta a fékek és ellensúlyok rendszerét, amely minden valódi demokráciában a törvényesség uralmát szolgálja. Hibáktól és ellentmondásoktól hemzsegő törvények százait fogadták el a társadalmi és szakmai konzultációra tett leghalványabb kísérlet nélkül, ezzel egy időben pedig az Alkotmánybíróságot megakadályozták az új törvények zömének felülvizsgálatában. Az ebből eredő törvényi bizonytalanság és kiszámíthatatlanság aláásta az üzleti bizalmat, és a mindennapi élet összes aspektusára kihat - írta a londoni gazdasági napilap blogrovatában Mesterházy Attila.

Az MSZP elnöke szerint a kormány a válságadókkal megbénította a beruházásokat a távközlésben, a bankszektorban, a kiskereskedelemben és a gyógyszeripari szektorban, és ennek hatása átgyűrűzik az egész üzleti környezetre. Mesterházy Attila szerint az egységes adókulcs is a Fidesz-politika nagy felhajtással reklámozott eleme. Mindazonáltal a kétkulcsos személyi jövedelemadó eltörlésével az Orbán-kormány a magas jövedelműek javadalmazását növelte jelentősen az alacsony fizetésű alkalmazottak és alkalmazóik rovására. Ennek eredményeként a tízmilliós Magyarországon ma 4,5 millióan a szegénységi küszöbön vagy az alatt tengődnek - olvasható a cikkben.

A politikus szerint statisztikai torzítás a kormány azon dicsekvése, hogy nőtt a foglalkoztatás, és már több mint 4 millióan dolgoznak. Mindenekelőtt ebben a számban benne van számos külföldön dolgozó magyar is, akiknek tábora az Orbán-kormány alatt gyorsan gyarapszik, és számuk ma már legalább 300 ezer, de lehetséges, hogy ennél is több. Ehhez járul az Orbán-kormány által igencsak favorizált közmunkaprogram, amely 200 ezer embernek biztosított alacsony képesítést igénylő részmunkaidős állást. Mesterházy Attila közölte: egyetért azzal, hogy társadalmi szempontból ez is jobb, mint a munkanélküliség. A valóságban azonban a rendszer nem több, mint ragtapasz egy tátongó seben, pusztán átmeneti intézkedés, mivel az érintetteket nem készíti fel és nem képezi ki valós munkapiaci tevékenységre, így nem teremt tényleges GDP-növekedést, és nyilvánvalóan nem lehet tényleges foglalkoztatásnak tekinteni.

Mivel a hatalmon lévők amatőr és konfrontációs gazdaságpolitikája által teremtett körülmények közepette az ország képtelen arra, hogy jobban teljesítsen, a gazdaság érdekeit jobban szolgálná a kormányváltás az áprilisi választásokon - írta. Szerinte az EU-val, a szomszéd országokkal, a bankrendszerrel és a multinacionális vállalatokkal folytatott "szabadságharcnak" véget kell vetni.