Emberöléssel gyanúsítják a tápiószelei kisgyerek nevelőapját

Vágólapra másolva!
A Pest Megyei Főügyészség kezdeményezte annak a tápiószelei férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint "nagy erővel legalább egy alkalommal, egy eszközzel fejbe ütötte élettársa gyermekét", aki néhány percen belül elveszítette az eszméletét, majd meghalt.
Vágólapra másolva!

Emberölés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség annak a kétéves kislánynak a nevelőapját, akit a múlt szerdán súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba Tápiószeléről. A gyermek két nap múlva belehalt sérüléseibe – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a kirendelt igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a gyermek halálában idegenkezűség is szerepet játszott. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a kislány nevelőapját, a 38 éves B. Bélát.