Vágólapra másolva!
65 éves korában elhunyt Helyey László színész. A Jászai Mari-díjas művész rengeteg filmben és színházi drámában játszott, a legtöbben mégis szinkronszerepeiről ismerik, hiszen ő volt Mátyás király és Gérard Depardieu magyar hangja is.
Vágólapra másolva!

Életének 66. évében pénteken meghalt Helyey László Jászai Mari-díjas színművész – közölte az Újszínház.

Helyey Lászlót az Újszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Helyey László 1975-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1978-tól a Nemzeti Színház művésze, majd 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt.

Helyey László 65 éves volt Forrás: MTI

Később a Pécsi Nemzeti Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is fellépett, majd 1992-től a Budapesti Kamaraszínházban folytatta. Közel félszáz filmben és csaknem száz színdarabban játszott. Például Beckett Godot-ra várva című drámájában vagy Moliere Tartuffe-jében, de eljátszotta Rostand Cyrano de Bergeracját is.

Sokan rögtön felismerik jellegzetes mély hangját, ugyanis rengeteget szinkronizált. Az ő hangján szólalt meg Gérard Depardieu és Donald Sutherland, és ő szinkronizálta Mátyás királyt a népszerű rajzfilmsorozatban.

Mátyás király és a kolozsvári bíró meséje Helyey László hangján

Helyey Lászlót a múlt év novemberében tüdőembóliával szállították kórházba. A színész az Újszínház egy soproni vendégjáték próbáján lett rosszul, Molnár Ferenc Üvegcipő című színdarabjában szerepelt volna, de fellépéseit így le kellett mondania. Decemberben intenzív osztályra került. Egy ismerőse akkor azt mondta a Blikknek, hogy "egy fertőzés támadta meg a tüdejét, és nem találják a kórokozót".

Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című színművének próbáján az Újszínházban 2012. október 1-jén Forrás: MTI/Bruzák Noémi