Lopott széken pihent a nyaralók réme

zsakmany
Vágólapra másolva!
Vádat emelnek az ellen a bűnbanda ellen, ami egy egész nyaralóövezetet fosztott ki Kiskunfélegyházán. A csapat egyik tagját akkor kapták el, amikor egy lopott kerti széken pihent - a kifosztott víkendház szomszédságában.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint 32 nyaralóházat tört fel Kiskunfélegyháza Selymes körzetében az a három férfi és egy kiskorú fiú, akik ellen hamarosan vádat emelhet a Kecskeméti Járási Ügyészség.

A banda lebukásához egy tavaly bejelentés vezetett: eszerint június 29-én betörtek a Kiskert dűlőben található egyik hétvégi házba, ahonnan 33 liter pálinkát, egy szivattyút, egy 30 méteres elektromos hosszabbítót, 10 kilónyi kristálycukrot és egy 130 centiméter hosszú rézcsövet loptak el.

Pihengetett a betörő

A helyszínre érkező nyomozók a hétvégi háztól nem messze, meg is találták a tolvaj nyomait, amik a szomszédos dűlő egyik házához vezettek - a ház udvarán pedig elfogták a lopott kerti széken trónoló tettest is. A szék mellett a betörésből származó többi tárgy is előkerült.

Pálinka, rézcső, cukor, de még felfújható medence is szerepelt listán: a tavaly elfogott betörő házában 100 lopott tárgyat találtak a rendőrök Forrás: police.hu

Mindent vittek

Gyorsan kiderült, hogy a betörő nem egyedül "dolgozott": a kiskunfélegyházi férfi mellett petőfiszállási bűntársát, majd még két segítőjüket is elfogták a rendőrök, az egyik bandatag csak 17 éves volt. Vallomásaik alapján a négy betörő szinte az egész nyaralóövezetet végigfosztogatta, a víkendházakból minden mozdítható tárgyat elvittek.

A rendőrség a nyomozást a napokban befejezte, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.