Már épül a vésztető a megégett Andrássy úti palota fölé

nk20141002
Budapest, 2014. október 2. A Kodály körönd és az Andrássy út sarkán álló, július 15-én kigyulladt ház 2014. október 2-án. A Forster Központ vállalta, hogy statikai szakvéleményen alapuló acél- védőszerkezetet épít a súlyos tűzkárt szenvedett palotára, hogy megóvja az épületet a további pusztulástól. MTI Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Elkezdték építeni a nyáron kiégett Andrássy úti palota vésztetejét. Az acél-fa szerkezet 100 millió forintba került, és 3 évig marad a házon. Ha kész lesz, sok lakó vissza is költözhet.
Vágólapra másolva!

Megkezdték annak a védőszerkezetnek az építését, amely a nyáron tűzkárt szenvedett Andrássy úti házat fogja védeni a további pusztulástól. Az ideiglenes tető nyolc hét alatt 100 millió forintból készül el, és az épület tetőszerkezetének végleges helyreállításáig, de legfeljebb 3 évig marad a házon.

Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke szerint az építmény háromezer négyzetméternyi terület fed majd le.

A kiégett felső szint Forrás: MTI/Lakatos Péter

Mikor költözhetnek haza?

Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere arról beszélt az épületnél tartott sajtótájékoztatón, hogy amint a tető felkerül és a közműveket vissza tudják kapcsolni, hazaköltözhetnek a földszinti, az első és második emeleti lakók. Az önkormányzat 250 millió forintból elhárította a külső és a belső életveszélyt. A tűzeset óta 50 családnak a lakhatását segítik, vannak, akiket önkormányzati lakásokban, másokat apartmanházakban helyeztek el. Akik önállóan oldották meg lakhatásukat, azok 100 ezer forint albérlet-hozzájárulást kapnak.

Puskás Imre, a nemzeti kulturális örökség védelméért felelős helyettes államtitkár szerint a parlament előtt van az örökségvédelmi törvény átfogó módosításának javaslata, amely a területet érintő számos kérdés rendezését felülvizsgálná. Tervezik egyebek mellett egy olyan ösztönző rendszer kidolgozását is, amely például adókedvezményekkel segítené a műemléki ingatlanokon történő beruházásokat a nem műemléki ingatlanokon elvégzett fejlesztésekkel szemben.

Forrás: Falus Fruzsina

Trapézlemez

Az Andrássy úti palota július 15-én gyulladt ki, a tűzben megsemmisült a tetőszerkezet és az alatta lévő, harmadik emeleti födém. A palota épen maradt a II. emelet feletti födémig, és állnak a III. emeleti főfalak a párkányig. A további munka érdekében vissza kellett bontani az egykori padlásfödém síkjáig olyan megmaradt elemeket, szerkezeteket, amelyeknek értékes és ép alkotóelemei majd visszakerülnek az eredeti helyükre.

A speciális védőszerkezet egy állványszerkezetre erősített trapézlemez-fedés. A tartószerkezet egy, a III. emeleti falakhoz sűrűn rögzített acél csőváz lesz. Ezt a tetején acél-, illetve faszelemenekkel fogják össze, ehhez rögzítik a trapézlemez-fedést. A szelemenekre kerül még az a fa segédszerkezet, amely elvezeti a tetőn összegyűlt csapadékvizet. A védőszerkezet a Forster Központ kizárólagos tulajdonát képezi. A munkák befejeztével visszabontható, és újra felhasználható.