A kolostor sem volt szent a réztolvajoknak

Vágólapra másolva!
Elhagyott osztrák kolostor rézcsatornáját próbálta ellopni három magyar férfi, egy sétáló azonban megzavarta őket. A tolvaj trió ellen itthon emeltek vádat - két évvel a bűncselekmény elkövetése után.
Vágólapra másolva!

Lopási ügy miatt emelt vádat a napokban a Gödöllői Járási Ügyészség három férfi ellen, akik még 2012 júliusában fosztogattak Ausztriában.

Az erdőkertesi és gödöllői tolvajok Ausztriában portyáztak, így jutottak el Furth faluba is. Feltűnt nekik, hogy a helyi Annunziata kolostor csatornái rézből készültek - a hely elhagyatottnak tűnt, így akcióba lendültek, leszerelték az ereszeket. Egy arra járó osztrák férfi viszont megzavarta őket, ezért a lopott csatornát egy bokorba rejtették, és elmenekültek a helyszínről.

Pechükre így is sikerült azonosítani őket. A három férfi ellen Ausztriában indult büntetőeljárás, ami a Gödöllői Rendőrkapitánysághoz, végül pedig a járási ügyészséghez került.