Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba kerülhet az a 32 éves ócsai férfi, aki veszekedés után ütni-rúgni kezdte a szüleit. Mindketten megsérültek, az anyát életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Vágólapra másolva!

Testi sértés miatt indult eljárás egy szüleit bántalmazó férfi ellen. A 32 éves ócsai lakos vasárnap szólalkozott össze családtagjaival, majd verni kezdte őket: először apját ütötte meg – többször – ököllel. Anyja a férje védelmére kelt, de a dühöngő férfi ekkor őt is ütni kezdte, majd többször belerúgott az asszonyba.

A szülők megsérültek, mindkettejüket kórházba szállították – az anya ráadásul életveszélyes sérüléseket szenvedett az orvosi szakvélemény alapján.

A bántalmazót az ócsai rendőrök otthonában elfogták, majd kihallgatták. A hatóság kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatását is – olvasható a Police.hu-n.