A számok szerint szorosan, de győz a baloldal Újpesten

2014 önkormányzati választás szavazólap urna urnazáró szavaz 2014 önkormányzati választás szavazólap urnazáró 2014 önkormányzati választás
2014 önkormányzati választás
Vágólapra másolva!
Kiss Péter MSZP-s országgyűlési képviselő halála miatt kell az Újpest jelentős, míg Angyalföldnek csupán egy kis részén élőknek idén már negyedszer a szavazóurnákhoz járulniuk november 23-án. A tét nem kicsi: ha győz a baloldal, jövőre akár elfogyhat a Fidesz–KDNP kétharmada, ha nem, Orbánék nyugodtan hátradőlhetnek. 
Vágólapra másolva!

Időközi országgyűlési választásokat tartanak vasárnap a budapesti 11-es számú egyéni országgyűlési választókerületben. A voksolást Kiss Péter MSZP-s képviselő júliusi halála miatt kellett kiírni a IV. kerületet majdnem lefedő és a XIII. kerület északi részét magába foglaló választókerületben. Az új körzetet a 2011-es választási reform során hozták létre.

Csak 2010 a kivétel

A választókerület politikai erőviszonyait jól jellemzi, hogy a korábbi eredményeket figyelembe véve egyedül 2010-ben tudott volna nyerni a Fidesz–KDNP a budapesti 11-es számú körzetben. A korábbi választásokon főleg 1994-2010 között a baloldal volt fölényben, majd 2014-ben ismét az MSZP és szövetségesei diadalmaskodtak mind az egyéni, mind a listás voksokat tekintve ebben a választókerületben.

A november 23-i időközi választás tétje roppant egyszerű: ha a baloldal meg tudja tartani ezt a mandátumot, akkor a legközelebbi veszprémi parlamenti választáson akár a kétharmados kormánypárti többséget is megszüntetheti. Veszprémben Navracsics Tibor EU-biztosi kinevezése miatt kell majd újra voksolni. Ha a kormánypártok nyernének a hétvégén, akkor pedig még biztosabb lenne a kétharmados többségük.

13-an próbálkoznak

A választáson összesen 13 jelöltet vettek nyilvántartásba: öten függetlenként indulnak, van jelöltje a Fidesz-KDNP-nek, az MSZP-nek, a Jobbiknak, az LMP-nek, a Zöldek Pártjának, a Magyar Munkáspártnak, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek. A választáson mintegy 78 ezren adhatják le a voksukat.

Három országos választás után a pártok nem igazán fektettek jelentős erőforrásokat az időközi parlamenti megméretésbe. Ez még inkább így volt az önkormányzati voksolást követően, amikor az újpesti polgármesteri széket a vártnál is sokkal simábban tartotta meg Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP városvezetője, valamint az, hogy az ellenzék csak két egyéni körzetet tudott nyerni a IV. kerületben.

A KGB és a kétharmad lebontása

A kampányba egyedül az hozott némi izgalmat, hogy november 3-án a Magyar Nemzet arról írt, hogy Horváth Imre, a baloldal közös jelöltje a KGB-től kapott kiképzést. A lap azt írta: a birtokukba került okiratmásolat tanúsága szerint Horváth Imre 1984-ben elvégzett egy öt hónapos kurzust, amelyet a fegyveres szervek emelt szintű parancsnoki állományának tartott a KGB.

Ezt követően a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM is bejelentette, hogy nem támogatják Horváth Imrét, de a jelöltállítás határidejének lejárta miatt már nem tudtak új aspiránst indítani. A szocialisták ennek ellenére sem léptették vissza Horváthot, és a kampányuk során egyértelműen a kétharmad lebontásában jelölték meg a voksolás legfőbb tétjét.

Urbán Flórián, az Újpest egykori labdarúgója most a Jobbik jelöltjeként próbál mandátumost szerezni Fotó: Formanek Ferenc

Több mint 14 éve nem nyert az MSZP

A Fidesz számára nem a legszerencsésebb pillanatban tartják a választást. Egyrészt nem valószínű, hogy az elmúlt hetek kormánypártokat érintő ügyei növelik a Hollósi Antal Gáborra adott szavazatok számát. Másrészt a baloldal amúgy is meglehetősen jól szerepelt ebben a választókerületben a két tavaszi választáson, és az utóbbi idők eseményei is az ő híveiket mozgósíthatják a hétvégére.

Egy ellenzéki győzelem az országgyűlési választáson minden bizonnyal lendületet adhatna a baloldali pártoknak, és akár a tüntetéseknek. Ráadásul a várhatóan jövő tavaszi veszprémi időközi parlamenti megméretés jelentősége is nagyban felértékelődne. Az MSZP győzelme abból a szempontból is óriási eredmény lenne, hogy a párt 2000. április 16-a óta egyetlen időközi országgyűlési választást nem tudott megnyerni.

Újpesten több mint 14 év után nyerhet időközi országgyűlési választást az MSZP Forrás: Origo

Ez lehet a végeredmény

Jósolni mindig nehéz, de az Origo a tavaszi országgyűlési listás szavazatok alapján megpróbálja megmondani, hogy melyik párt jelöltje ülhet be az Országgyűlésbe. Számításunk során az úgynevezett súlyozásos módszert alkalmazzuk, ami azt jelenti, hogy a pártok jelenlegi támogatottságát elosztjuk a 2014 tavaszán kapott szavazatarányukkal. Az így kapott számokat pedig megszorozzuk a budapesti 11-es körzet listás eredményeiével.

Számításunk során a legfrissebb közvélemény-kutatási eredmény (Nézőpont Intézet) potenciális pártszavazóit vettük alapul. Mindennek alapján várhatóan az MSZP jelöltje 35,97, a Fidesz–KDNP-é 31,45, a Jobbiké 16,78, míg az LMP-é 12,68 százalékot fog szerezni a választáson. Természetesen ez egy matematikai művelet, ami mögött nem tudjuk szerepeltetni az egyes jelöltek személyes támogatottságát, azonban az arányok felrajzolására alkalmas.

A szoros végeredménnyel kapcsolatos várakozásunkat egyébként az is alátámasztja, hogy a választókerületben a főpolgármester-választáson a budapesti eredménnyel szemben sokkal jobban szerepelt Bokros Lajos, mint Tarlós István. Ezenkívül megnéztük azt is, hogy az egyéni önkormányzati jelöltekre milyen arányban voksoltak az ott élők. Ebben a kategóriában a Fidesz–KDNP 41,5, míg a baloldali pártok 39,63 százalékot értek el.