Kirúgták azt, aki nem fotózhatta Orbán Viktort

Lévai Anikó; Orbán Viktor szavaz 2014
Budapest, 2014. április 6. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szavaz Budapesten, a Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyűlési képviselő-választáson 2014. április 6-án. MTI Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet
Vágólapra másolva!
Azonnali hatállyal elbocsátotta az egyik fotóriporterét a Magyar Távirati Iroda. Beliczay László tíz évig dolgozott az MTI-nél. Az Origónak azt mondta, az okokról semmit nem tud, csak annyit mondtak neki, hogy átszervezik a céget, az új egységbe pedig már nem veszik át.
Vágólapra másolva!

Október 30-án elbocsátotta Beliczay Lászlót a Magyar Távirati Iroda. A fotóriporternek azt mondták, hogy átszervezik a céget, az MTVA újonnan létrejövő szervezeti egysége pedig nem veszi át. Völgyi Attila blogján a fotóriporter azt közölte: megtiszteltetésnek vette, hogy 10 éve a cégnél dolgozhatott, és értetlenül áll a helyzet előtt. Beliczay Lászlónak azonnali hatállyal mondtak fel, és még a hónap utolsó napjára jutó munkákat sem kellett elvégeznie, a korábban rábízott feladatokat is más kollégákra bízták.

Csak őt bocsátották el

Beliczay László az Origónak azt mondta, hiába kérdezett rá újból, a döntést nem akarták megindokolni felettesei. Hozzátette azt is, hogy úgy tudja, azok közül, akik a tartalom-előállításért felelnek, egyedül őt nem vették át az új szervezeti egységbe. A fotóriporter egyébként nem írta alá az elbocsátásáról szóló papírt. Arra a kérdésre, hogy jogi útra tereli-e az ügyet, azt válaszolta, hogy még megfontolja.

Nem fotózhatta le Orbán Viktort

Sokan találgatnak, hogy miért kellett távoznia a tapasztalt fotóriporternek. Beliczay László volt az, akit az áprilisi országgyűlési választás napján Toót Holló Tamás főszerkesztő visszarendelt Orbán Viktor voksolásáról. Az ügy akkoriban nagy port kavart. Végül a Magyar Nemzet fotója jelent meg az MTI-n.

Beliczay Lászlót visszarendelték az áprilisi választásról Forrás: MTI/Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

Nem sokkal később Virágvölgyi István le is mondott az MTI fotórovatának vezetéséről. Ez az eset csak egyszer fordult elő. A két másik választásról és a tüntetésekről sem hívták vissza Beliczay Lászlót, és a kormányfőt is többször fotózhatta. Sőt, a 2010-es voksolásról sem rendelték vissza, akkor ő készítette Orbán Viktorról és feleségéről a fotót a választáson.

Az elbocsátott fotós képe, még 2010-ből Forrás: MTI/Beliczay László

A történtek után Beliczay László a Facebook-oldalán azt írta: “Aki még nem hallotta volna, állás nélküli fotóriporter lettem, tehát munkát keresek. Az élet szép!”