Jobbikos ölelés lett a Fidesznek szánt pofonból

Itt még együtt tart sajtótájékoztatót Molnár Csaba (DK), Kunhalmi Ágnes és Szigetvári Viktor (Együtt-PM)
Vágólapra másolva!
Az MSZP vezetőinek el kell mennie Ózdra és a térségbe, meg kell érteni, milyen változás zajlik ma az országban – mondta Kunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke arról, hogy a Jobbik jelöltje lett a polgármester a megismételt választáson. Az újpesti időközi választásról azt mondta, ha az MSZP jelöltje nyer, egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy ne legyen a Fidesznek kétharmada. Ehhez azonban szükségük van minden baloldali párt és a civilek támogatására is. 
Vágólapra másolva!

Nem az MSZP rasszista szavazói miatt lett Ózdnak jobbikos polgármestere- mondta az Origónak Kunhalmi Ágnes az MSZP budapesti elnöke. Szerinte az történhetett, hogy a Fideszt elutasító szavazók akkora pofont akartak adni a Fidesznek, hogy az újra szavaztatott településen inkább a Jobbikra adták voksukat, pártállástól függetlenül.

Az MSZP budapesti elnöke szerint nem szabad félvállról venni, az Ózdon történteket, ezért az MSZP vezetőinek el kell menni Ózdra, meg kell érteni, hogyan működik ez a folyamat, ami ide vezetett. Kunhalmi Ágnes szerint nincs arra indok, hogy az ózdi verség megbénítsa a szocialistákat, mint mondta, Ózd egy tünete mindannak a problémának, amit maga előtt görget az ország, a jobbikos jelölt győzelme pedig mindenkinek intő jel.

Itt még együtt tart sajtótájékoztatót Molnár Csaba (DK), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és Szigetvári Viktor (Együtt-PM) Fotó: Bielik István - Origo

Kell minden változást akaró támogatása Újpesten

Nem célravezető azt hangoztatni a demokratikus pártoktól, hogy ki, mikor, kinek lépett a tyúkszemére – mondta arról Kunhalmi Ágnes, hogy a Demokratikus Koalíció nem támogatja Horváth Imrét, a szocialisták újpesti jelöltjét a novemberi időközi választáson. Az MSZP vezetése az önkormányzati választások után jelentette be, hogy önállóan politizál a választások után a Demokratikus Koalíciótól és választási szövetségeseitől, ennek ellenére most a változás támogatására hívná Gyurcsány Ferenc pártját éppúgy, mint az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom vezetőt is.

Kunhalmi Ágnes szerint ahhoz, hogy győzzenek, szükségük van a baloldali pártok, a civilek és a szakszervezetek támogatására is. „Ha Újpesten nyer az MSZP, az az első lépés, hogy ne legyen a Fidesznek kétharmada, nem elég az internetadó ellen tüntetni, együtt sárga lapot tudunk mutatni a kormánynak„ mondta Kunhalmi Ágnes.