Szijjártó Péter két új sztrádát ígér

Szijjártó Péter Budapest, 2014. október 18.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban 2014. október 18-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest, 2014. október 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban 2014. október 18-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Magyarország 2020-ig két autópályát is megépít a magyar-szlovák határig - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban, miután tárgyalt Lubomír Váznyval, a szlovák kormány kiemelt beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettesével.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter és Lubomír Vázny a találkozón közölte, hogy megduplázzák, 25-re emelik a két ország közti határátlépési lehetőségek számát.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy a beruházásokhoz jelentős mértékben igénybe veszik a Szlovákia és Magyarország közötti, határon átnyúló uniós operatív programot, vagyis azokat részben uniós forrásokból fizetik. Hozzátette: Magyarország 2020-ig az összes északi irányú autópályáját megépíti a magyar-szlovák határig. A beruházás Miskolc és Kassa, illetve Rajka és Pozsony autópályával való összekötését célozza.

Szijjártó Péter beszélt az Esztergomot Párkánnyal összekötő teherkomp beüzemelésének idén júniusban beindult előkészületeiről, és elmondta azt is, hogy folyamatban van a Komáromot Révkomárommal összekötő Duna-híd közös programja is. Ennek a pályázatát már februárban beadják az Európai Bizottságnak. A mintegy 37 millió eurós (11,5 milliárd forint) hidat a tervek szerint legkésőbb 2018-ra befejezik.