Tóth József, Nagylók polgármestere értetlenül áll a baleset előtt, mert az útszakasz viszonylag jól belátható, tavaly kivágták azokat a diófákat, amelyek takarták volna a lámpás fénysorompó jelzését. Úgy tudja, a fénysorompó jól működött, pirosat mutatott, amikor buszvezető a sínekre hajtott.
Ahogy megírtuk, a Dombóvárról a Déli pályaudvarra közlekedő személyvonat összeütközött az Alba Volán autóbuszával Nagylók állomásnál, a vasúti átjáróban. A buszsofőr az ütközéskor kirepült a szélvédőn, a helyszínen meghalt. A buszon a vezetőn kívül senki sem utazot. A vonaton körülbelül hetvenen voltak, senki sem sérült meg.
Nagylók zsákfalu, nincs átmenő forgalom a településen, a helybeliek mégis gyakran keresztezik a síneket, mivel a falu körülbelül egyharmada fekszik a vasúti átjáró túloldalán.
A balesetben a polgármester szerint az is közrejátszhatott, hogy a közút egy darabig párhuzamosan fut a sínpárokkal, majd merőlegesen rájuk kanyarodik, tehát nehezebb észrevenni a fénysorompót, mintha szemből érkeznénk.
Éppen ezért kezdeményeznik a MÁV-nál, hogy szereljenek fel leereszthető sorompót is, amely útját állja a forgalomnak, és egy újabb balesetnek is.