Vágólapra másolva!
Alaposan lehordta ellenfeleit Tarlós István egy szombat esti tévés interjúban. Megdicsérte viszont az MSZP-s Horváth Csabát.
Vágólapra másolva!

Minden azon múlik, hogy az ellenfelek elegendő embert tudnak-e távol tartani a szavazóurnáktól – erről beszélt Tarlós István főpolgármester a Hír Televízió P8 című műsorában szombaton, az önkormányzati választás előestéjén.

Azt mondta, hogy ugyan ez a hetedik választási kampánya, de ilyen szokatlan dolgok még nem történtek. Az ellenjelöltek szerinte elképesztő dolgokat mondtak, nem a városról, a megoldandó problémákról, javaslataikról beszéltek. Vannak, akik az "utolsó pillanatban összefércelt" programjukkal úgy tesznek, mintha szabadságharc lenne vagy "alkotmányozó nemzetgyűlést" választanának.

Megkapta Gyurcsány, Bokros és Demszky is

Bírálta a baloldalt, amiért a demokrácia miatt aggódik. Miközben Gyurcsány Ferenc Orbán Viktort támadja a Vlagyimir Putyinnal való tárgyalása miatt, korábban "alázatos szolga módjára, többszörösen a földig hajolva könyörögte ki nála, hogy a lakásán vacsorázzon" és most készül "keresztbe lenyelni a teljes baloldalt".

Tarlós István szerint Bokros Lajost és a "teljesen megbillent pszichés állapotú" Demszky Gábort is a gyűlölködés vezérli. Bokrosról megjegyezte: az ő múltjával magát jobboldalinak nevezve, a baloldal egy részének támogatásával mit vár, mit tud elintézni a város számára?

Megdicsérte Horváth Csabát

Tarlós szerint Budapestnek nem arra van szüksége, hogy kommunikációs háború legyen, hanem nyugalomra, biztatásra. Aktualizálták 2010-es főpolgármesteri programját és hosszú-, valamint középtávú stratégiákat dolgoztak ki.

Pozitívumot csak Horváth Csabáról, az MSZP korábbi jelöltjéről mondott, aki felértékelődött a szemében, mert van tapasztalata az önkormányzati rendszerről és a főváros működéséről, és nem mondott olyan képtelenségeket, mint a másik kettő.

Arra a kérdésre, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett, azt válaszolta, aki helyesli az utat, vegyen részt a választáson és tegye lehetővé, hogy akármilyen arányban megnyerje.