Sok kidőlt fával volt dolguk a tűzoltóknak

Vágólapra másolva!
A legtöbb munkájuk Békés megyében volt.
Vágólapra másolva!

Elsősorban kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz riasztották a tűzoltókat a keddi vihar nyomán. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes sajtószóvivője közölte, a viharban kidőlt fák, leszakadt ágak miatt 229-szer kellett kivonulniuk, 32 esetben épületeket rongált meg a viharos szél, 13-szor pedig vizet kellett kiszivattyúzni elöntött épületekből.

A legtöbb riasztást Békés megyéből kapták; Végegyházán például épületek tetőszerkezetét rongálta meg a viharos szél. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőbábán pedig egy 20 méteres fenyőfa dőlt egy lakóházra, az épület lakhatatlanná vált. Összesítésük szerint országszerte 45 lakóépületben és két közintézményben tett kárt a vihar.

Gárdonyban hét ember sérült meg könnyebben, amikor villám csapott a rendőrség épületébe és kiégett, illetve füstölt az elektromos megszakító. A sérültek végtagjaik elzsibbadására panaszkodtak, ezért kórházba szállították őket.