A hőség miatt nem lesz kamionstop

Vágólapra másolva!
Július elején hosszabbították meg a hétvégi kamionstopot, most felfüggesztik a másodfokú hőségriasztás miatt.
Vágólapra másolva!

A kamionstop feloldásáról a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium számolt be pénteken: e szerint péntektől vasárnapig nem lesz korlátozás az utakon. Hozzátették, az érintett szakminiszterek másodfokú hőségriasztás esetén máskor is dönthetnek erről, így a sofőröknek nem kell parkolókban vagy kocsijukban várakozniuk a melegben.

Az országos tiszti főorvos péntek reggel adta ki a másodfokú hőségriasztást: jelentése szerint a maximum hőmérséklet elérheti a 33 fokot ebben a következő három napban. Ennél melegebb lehet az árnyéktól nem védett határátkelőhelyeknél és parkolókban, ahol a felhevült beton is ontja a forróságot.

Felfüggesztett szigor

A fejlesztési tárca éppen július 4-étől rendelte el a nyári kamionstop hét órás meghosszabbítását: a szigorítás szerint a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik júliusban és augusztusban, szombat délután 15 óra és vasárnap este 22 óra között nem közlekedhetnek a magyarországi utakon. Korábban szombat este 22 órakor kezdődött a korlátozás.


A minisztérium szerint a szigorított kamionstopot közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontok indokolják – kivételt alóla csak a most is bekövetkező másodfokú hőségriasztás jelenthet.