Vágólapra másolva!
Főleg reklámra és propagandaanyagokra költötték az állami támogatást, volt, amelyik léghajót vett.
Vágólapra másolva!

Több mint négymilliárdot kaptak az államtól a kispártok az áprilisi választás során, de 3,6 milliárd forinttal nem tudnak elszámolni – írja közleményében a Transparency International Magyarország. A parlamentbe jutott pártok pedig a számításaik alapján összesen több mint 3,5 milliárd forinttal költöttek többet a megengedettnél.

Az állam közel 6 milliárd forintot költött 18 pártlista támogatására, ebből közel négymilliárd forint a kispártoknak jutott. A szervezet átnézte a kispártok beszámolóit. Ebből kiderült, hogy a pártok felélték az állami kampánytámogatást, 40 milliós tételben gyártottak reklámokat, közel 90 millióért propagandaanyagokat, a Haza Nem Eladó Mozgalom pedig egy léghajót is vásárolt 28 millióért. A Transparency szerint Seres Mária Szövetségesei 356 milliós állami kampánytámogatásból 356 millió forintot „anyagi jellegű ráfordítások” címszó alatt vallottak be. A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, valamint a Zöldek Pártja egyelőre a beszámolóját sem adta le.

A Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az Átlátszó.hu a parlamentbe bejutott pártok kampányköltéseit is nyomon követték. Számításaik szerint az április 6-i országgyűlési választások után megállapították, hogy a Fidesz–KDNP egymaga 2 milliárd 780 milliót költött a parlamenti választási kampányra, a baloldali Kormányváltás szövetség közel 1,6 milliárdot, a Jobbik több mint 1,2 milliárdot, az LMP pedig 730 millió forintot költött. A kampányköltések törvényes határértéke 995 millió forint volt, amiből legfeljebb 700 millió forint származhatott állami forrásból.

Saját bevallása szerint a Fidesz–KDNP csak 883 millió forintot költött a kampányára, a Kormányváltás pártjai azt közölték, hogy 800 milliónál kevesebből kampányoltak, a Jobbik pedig csak az egyéni jelöltjeiről számolt el tételesen, így a Transparency szerint nem derült ki, hogy pártszinten mennyit költöttek.

„A papírforma jött be, a pártok kihasználták a kampányfinanszírozási törvény által teremtett lehetőségeket” – mondta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója. A korrupció elleni szervezet szakértője a Fideszhez hasonlóan a pártbeszámolókat ellenőrző Állami Számvevőszéktől várja a pártok tényleges kampányköltéseinek a kiderítését. Ligeti Miklós arról is beszámolt, hogy pert indítanak, mert a Magyar Államkincstár nem hajlandó kiadni az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseinek a számláit.