Széles végrehajtási eljárást indított Gyurcsány ellen

Vágólapra másolva!
Kétmillió forinttal tartozik neki a DK elnöke egy per miatt.
Vágólapra másolva!

Széles Gábor és ügyvédje végrehajtási eljárást indított Gyurcsány Ferenc ellen – írja a Széles tulajdonában lévő Magyar Hírlap. Gyurcsány októberben Facebook-oldalára azt írta, hogy miniszterelnöksége idején Széles Gábor megkereste, és kérte tőle lánya vagy menye számára az MTV2 frekvenciáját.

Széles emiatt beperelte, a Fővárosi Törvényszék pedig azt állapította meg a Magyar Hírlap szerint, hogy Gyurcsány megsértette Széles jó hírnevét, és kötelezte továbbá kétmillió forint és kamatai, illetve a perköltség megfizetésére. Ezen kívül arra is, hogy magánlevélben is kérjen bocsánatot.

A lap szerint hiába lett jogerős a végzés márciusban, Gyurcsány még nem tett eleget a bírósági határozatnak. Széles és ügyvédje emiatt indítottak hétfőn végrehajtási eljárást.