Vágólapra másolva!
A főügyészség szerint Simon a házát és a nyaralóját is olyan pénzből vette, amivel nem tud elszámolni, és más osztrák bankszámlákon is százezer eurós vagyont tartott.
Vágólapra másolva!

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán folytatólagosan gyanúsítottként hallgatta ki Simon Gábort, és a kihallgatás során módosították a vele korábban közölt gyanúsítását is - közölte az főügyészség.

A módosított gyanúsítás a korábban közölt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének minősítését nem változtatta meg, de az új tényállás lényege szerint a vagyoni hátrány mértéke magasabb. Emellett Simon Gábort az ügyészség ötrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítja.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Simon Gábor a korábbi gyanúsításban már szereplő osztrák bankszámlán kívül egy másik osztrák bankszámlán is tartott eurót, és az általa vásárolt üdülőért és lakóházért is olyan pénzzel fizetett, amely ismeretlen forrásból származik, az adóbevallásaiban nem tüntette fel, és adót sem fizetett utána. Ezért az adócsalással okozott hátránya közel 100 millió forint.

Azt is belevették az új gyanúsításba, hogy a másik bankszámlákat sem tüntette fel a vagyonnyilatkozataiban. Az ügyészség szerint ezeken a számlákon is százezer eurós nagyságrendű összegek voltak.

Az új gyanúsítás szerint Simon Gábor a hamis útlevéllel történő bankszámlanyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el „Gabriel D” névaláírással. Erre figyelemmel a korábbi három rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatti gyanúsítás ötrendbelire emelkedett.

Simon Gábor a módosított gyanúsítás közlésével szemben panasszal élt, és a vallomástételt megtagadta.

Simon Gáborról februárban derült ki, hogy több százmillió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozataiban. Az MSZP volt elnökhelyettesét március 10-én vették őrizetbe, május 12-én kiengedték az előzetes letartóztatásból, jelenleg házi őrizetben van. Az ügyről szóló cikkeinket itt találja.