Orbán: Minden devizahitelest megmentünk

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök szeretné, ha ősszel már döntéseket tudna hozni a kormány a devizahitelesek megmentése ügyében. Orbán Viktor szerint az ukrán válság miatt nem lesz probléma a gázellátással, az alakuló kormány személyi kérdéseiről pedig még nem nyilatkozott konkrétan.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Televíziónak adott interjújában újra megerősítette, hogy a kormány minden devizahitelest meg fog menteni. A kabinet a különböző bírósági döntésekre vár, és sürgeti ezeknek a meghozatalát, hogy annak megfelelő intézkedéseket hozhasson. „Amint ez meglesz, rakétasebességgel meghozzuk az intézkedéseket” – mondta Orbán Viktor. „Szeretném, ha ősszel már döntéseket tudnánk hozni” – tette hozzá.

Az Ukrajnával, illetve Ukrajnában élő magyar kisebbség autonómiájával kapcsolatos kijelentései kapcsán azzal érvelt, hogy az új Ukrajna most van kialakulóban, ezért most kell elmondani, hogy Magyarország mit vár tőle. Az ország érdeke azonban egyértelműen a stabil és demokratikus Ukrajna megteremtése, ez pedig külön kérdés, ebben is egyértelmű az álláspont, amely szerint Ukrajna határait Oroszország megsértette.

A gázszállításokkal kapcsolatban Orbán Viktor abban reménykedik, hogy az ukrán válság hatása csekély lesz, de Magyarország felkészült a legrosszabb forgatókönyvre, és a tárolókban van elég gáz ahhoz, hogy a lakosság és az ipar igényeit megfelelően hosszú időre is ki lehessen elégíteni.

Arra a kérdésre, hogy miért nem csökkent az elmúlt négy évben az államadósság, a miniszterelnök azt mondta, hogy számos vagyonelemet vásárolt az állam az elmúlt években, vagyis az államadósság mögött sokkal nagyobb vagyon áll, így a kettő egymáshoz viszonyított aránya sokat javult. A következő négy év egyik fő kérdése szintén az államadósság csökkentése lesz, illetve annak minél inkább magyar kézbe helyezése. „Miért kellene a magyar államkötvények hozamának Smith úr zsebébe mennie, ha Kovács úr zsebébe is mehetne?” – kérdezte a miniszterelnök, arra utalva, hogy a magyar lakosságot szeretnék rávenni a nagyobb mértékű államkötvény vásárlásra.

Az alakuló kormány összetételéről egyelőre korainak tartotta a nyilatkozatot a kormányfő.

Kovács Béla, az EU ellenes kémkedéssel megvádolt jobbikos EP képviselő ügyét a miniszterelnök döbbenetesnek nevezte, arra a kérdésre, hogy mennyit tud az ügyről, csak annyit válaszolt: "eleget". "Az ügyészségi vizsgálat tényeken alapul" - mondta, és gyakorlatilag a hazaárulás egy fajtájának nevezte az történteket.