A kínai miniszterelnök ismét gratulált Orbán Viktornak

Vágólapra másolva!
Levélben gratulált Orbán Viktor újbóli kormányfővé választásához Li Ko-csiang kínai miniszterelnök, aki több más ország vezetőjéhez hasonlóan már a választási győzelem után is köszöntötte Orbánt.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan tájékoztatása szerint levelében Li Ko-csiang felidézte, hogy az elmúlt években a kínai-magyar kapcsolatok fejlődésének számos fontos momentuma volt. Példaként említette Orbán Viktor februári pekingi látogatását, és hogy nemrég telefonon is egyeztettek a kétoldalú kapcsolatokról.

A kínai miniszterelnök emlékeztetett továbbá, hogy az idén ünneplik a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. és a baráti együttműködési partnerség létesítésének 10. évfordulóját.
Li Ko-csiang szerint mindez jó lehetőséget ad az együttműködés kiterjesztésére minden téren, és arra, hogy a kétoldalú kapcsolatokat még magasabb szintre emeljék.

Orbán Viktort szombaton választotta újra miniszterelnökké az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára.