Nem építenek semmit a Madách téren

madách tér, nincs építkezés, bajnai, együtt 2014
Vágólapra másolva!
Pedig vasárnap Bajnai Gordonnak kellett elbontania az építkezés miatt felállított kordonokat.
Vágólapra másolva!

Öt fotót posztolt az Együtt-PM a Facebook-oldalán a Madách térről, ahol a párt vasárnap a választások után eredményváró rendezvényt tartott. A teret szombaton építési területté nyilvánították, és elkordonozták, így a vasárnapi esti rendezvényt csak azok után tudták megtartni, hogy Bajnai Gordon a párt aktivistáival lebontott a kordonokat.

"Az építési terület ma. Itt álltak a kordonok, amelyeket elbontottunk. Nem politikai hátsó szándékból rakták őket oda. Aha, persze" - írta ki a párt a térről készített fotók mellé.

Forrás: Facebook/Együtt