Az Európai Bíróság a kormány fejére koppintott

Vágólapra másolva!
A kormány még 2012-ben – hatéves megbízatásának lejárta előtt három évvel – leváltotta Jóri András adatvédelmi biztost, ezzel megsértette az uniós jogot, állapította meg az Európai Bíróság.
Vágólapra másolva!

Magyarország – mivel idő előtt megszüntette az adatvédelmi biztos megbízatását – megsértette az uniós jogot, áll az Európai Bíróság közleményében. A Luxemburgban ülésező bírák ma hozták meg az ítéletet.

2008 szeptemberében Jóri Andrást választották meg adatvédelmi biztossá, megbízatása hat évre szólt. A Magyar Országgyűlés azonban az Orbán-kormány javaslatára 2012. január 1-jei hatállyal átalakította az adatvédelem rendszerét, és a biztosi tisztség helyett létrehozta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot. Jóri Andrásnak tehát a megbízatási ideje lejárta előtt távoznia kellett tisztségéből, és a helyét Péterfalvi Attilának adta át, akit az új hatóság elnökévé neveztek ki kilenc évre.

Az Európai Bizottság megtámadta a magyar kormány, illetve a parlament intézkedését az Európai Bíróságon, mivel úgy vélte, hogy Jóri András megbízatásának idő előtti megszüntetése sérti az irányelvet (ez ugyanis megköveteli a személyes adatok védelmét felügyelő hatóságok függetlenségének tiszteletben tartását).

Az Európai Bíróság mai ítéletével az Európai Bizottságnak adott igazat.

Viviane Reding, az igazságügyi kérdésekben illetékes európai bizottsági alelnök a keddi luxembourgi ítélethirdetés után nyilatkozatban állapította meg: a bíróság igazolta a brüsszeli bizottság jogi elemzésének következtetését, miszerint EU-jogellenes volt az adatvédelmi biztos megbízatásának idő előtti megszüntetése. Szerinte az adatvédelmi hatósági függetlenség a sarokköve annak, hogy garantálható legyen a polgárok hatékony adatvédelme. Az Európai Bizottság - emlékeztetett - immár három alkalommal lépett fel az adatvédelmi hatóság függetlenségének védelmében. "Szükség esetén nem fogok habozni, hogy újra fellépjek" - szögezte le Reding.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI érdeklődésére azt közölte, tanulmányozzák az ítéletet.