Zuschlag csak engedéllyel nyilatkozhat

Vágólapra másolva!
A Napi Gazdaság adja ki Zuschlag János könyvét. A kiadó megtiltotta, hogy másoknak nyilatkozzon.
Vágólapra másolva!

Nem véletlen, hogy a Napi Gazdaságban jelent meg interjú Zuschlag Jánossal, a börtönből szabadult, volt szocialista politikus könyvét ugyanis a Századvég tulajdonában lévő napilap adja ki, írja az Index. Ezt Keresztesi Péter, a Századvég marketing- és kommunikációs vezetője, a Napi Gazdaság ügyvezető igazgatója is megerősítette.

A könyv hétfőn jelenik meg, és Keresztesi szerint érdemes megvárni, hogy eldőljön, tartalma inkább politikai vagy gazdasági lesz-e. Erre egyelőre csak a Blikkből és a Napi Gazdaságban megjelent interjúból lehet következtethetni. Az interjút egyébként Barcza György, a Napi Gazdaság főszerkesztője, és G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgató jegyzi.

Az Index szerint a Napi Gazdasági egyik vezető munkatársa felmondott a cikk megjelenése miatt. A szerkesztőségben állítólag többen furcsállták, miért jelenik meg egy ilyen, egyértelműen politikai jellegű, az újságtól idegen interjú a lapban, abban a rovatban, ahol a kiemelt témákkal szoktak részletesebben foglalkozni. A Századvég tavaly augusztusban vette meg a Napi Gazdaságot az Indexet is kiadó CEMP-től.

A Hír24 elérte Zuschlagot, aki azzal hárította el a megkeresést, hogy a beszélgetéshez a most megjelenő könyvét gondozó Napi Gazdaság Kiadó nem járul hozzá.