A NAV milliókat kaszált a busójárással

Vágólapra másolva!
Milliókat kaszált a NAV a busójáráson, a vizsgált árusok közel fele megbukott az ellenőrzéseken, írja a Bama.hu.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai 28 árusnál végeztek próbavásárlást a télbúcsúztató busójáráson, írja a Bama.hu hírportál. Az árusok közül tizenketten nem tettek eleget nyugtaadási kötelezettségüknek. Mint az előző években, idén is a társas vállalkozások, ezen belül is a fővárosi cégek képviselői vitték a prímet a szabályok megsértésében.

A NAV közleményében két esetet külön is kiemel. Egy édességeket árusító budapesti kft. ügyvezetője - miután a próbavásárlásról az alkalmazott nem állított ki nyugtát - kiabálni kezdett, a revizorokat sértegette, és tettlegességgel fenyegette. Pedig a revizorok megjelenése nem volt véletlen, az eladók annak ellenére folytatták a szabálytalan árusítást, hogy félórával az eset előtt a pénzügyőrök is rajtakapták őket a nyugtaadás elmulasztásán. Egy pékségnél az eladók szintén nem állítottak ki nyugtát a próbavásárlás összegéről. Mint kiderült, azért, mert nem is volt nyugtatömbjük.

Az árusok főnöke először azt állította, hogy egy budapesti társas vállalkozás nevében árulnak, és a szükséges dokumentumokat később hozzák nekik. A papírok nem érkeztek meg, de a stand tovább árult, a vállalkozó ekkor egy újabb cégre hivatkozott, amelynek állítása szerint nem tudta a nevét.Az eladók próbáltak tudomást sem venni az ellenőrzésről, és nem is állt szándékukban együttműködni a revizorokkal, akik úgy döntöttek, értesítik a rendőrséget. Erre az üzletvezető elismerte, hogy semmilyen vállalkozás sincs a háttérben, egyszerűen feketén működteti az árudát. Helyet bérelt az önkormányzattól, bevásárolt Budapesten, a VIII. kerületi piacon, és engedély nélküli kereskedésbe kezdtek.A szabálytalankodó árusok több millió forint bírság kiszabására számíthatnak.