Simon Gábor milliói után kutatnának a XVIII. kerületben

Vágólapra másolva!
Egy fideszes képviselő belső vizsgálattal derítené ki, hogy az MSZP volt elnökhelyettesének az eltitkolt vagyona származhat-e kerületi pénzekből.
Vágólapra másolva!

A fideszes Kucsák László azt kezdeményezi, folytasson le belső vizsgálatot a fővárosi XVIII. kerületi önkormányzat annak kiderítésére, hogy az MSZP volt elnökhelyettesének, a korábban helyben is politizáló Simon Gábornak az eltitkolt vagyona származhat-e esetleg kerületi pénzekből.

A Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: nemcsak országos, hanem helyi szinten is választ várnak a szocialistáktól a Simon-ügyben az eltitkolt százmilliókról. Mivel több mint egy hónapja hiába várják a válaszokat, a politikus kezdeményezte a fideszes vezetésű helyhatóságnál, hogy kezdjen belső vizsgálatot, tekintettel például a 2010 előtti kerületi kötvénykibocsátásra. Abban az időben ugyanis, amikor Simon Gábor számlát nyitott Ausztriában, a XVIII. kerület kötvényt bocsátott ki hárommilliárd forint értékben – idézte fel Kucsák László. Jelezte azt is, hogy ezzel kapcsolatban nyomozás is folyt, amelyet ugyan lezártak, a közelmúltban azonban újra megnyitották.

Az adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsított volt szocialista politikust szerdán helyezte előzetes letartóztatásba a Pesti Központi Kerületi Bíróság.