Nemzeti szívinfarktus-adatbázis indul

Vágólapra másolva!
Az orvosoknak április 15-ig kell benyújtaniuk az első adatszolgáltatást. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet évente egyszer tesz majd közzé jelentést az eredményekről.
Vágólapra másolva!

Mostantól a kezelőorvosoknak negyedévente jelenteniük kell a szívinfarktusos megbetegedéseket, az első adatszolgáltatást április 15-éig kell teljesíteni – áll Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter új rendeletében, amely a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.

A Nemzeti Szívinfarktus Regisztert elektronikusan vezetik, az adatszolgáltatás valamennyi egészségügyi szolgáltatónál diagnosztizált vagy ellátott heveny szívinfarktusra kiterjed.

A nyilvántartásba vétel után egy évvel az orvosnak újabb adatokat kell továbbítania a regiszterbe. Ugyanazon beteg több, egymástól független infarktusos megbetegedését külön-külön kell jelenteni. Ha egy regiszterbe felvett betegnél mégsem igazolódott az infarktus, akkor a nyilvántartásból törölni kell valamennyi rá vonatkozó adatot.

A tárca rendelete szerint a szívinfarktus-regiszter az infarktusos megbetegedések megoszlásáról félévente tájékoztatja az Országos Tisztifőorvosi Hivatalt, valamint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet. A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet által működtetett szívinfarktus-regiszter az adatgyűjtésről évente jelentést tesz közzé.