A választás estéjén szétszéled a baloldali összefogás

Vágólapra másolva!
Nem egy helyszínen, hanem külön várják a választási eredményeket a baloldal pártjai – tudta meg az Origo. Még az sem biztos, hogy április 6-án késő este tart közös sajtótájékoztatót Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc. Mindhárom pártból beszéltünk olyannal, aki furcsállja, hogy külön lesznek a pártvezetők, az MSZP sajtófőnöke szerint viszont így mindenki nagyobb eséllyel szerepelhet a médiában.
Vágólapra másolva!

A baloldali szövetség pártjai nem együtt, hanem külön várják a választási eredményeket április 6-án – mondta az Origónak Ferencz Gábor, az MSZP sajtófőnöke. A szocialisták a Jókai utcai pártszékházban, az Együtt-PM a tervek szerint egy belvárosi helyszínen izgul az eredmények miatt, az pedig még nem dőlt el, hogy a DK-sok hol lesznek.

Az sem biztos, hogy az este találkozik Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor, ugyanis még nem dőlt el, hogy a pártvezetők késő este tartanak-e közös sajtótájékoztatót. Ez, úgy tudjuk, az eredménytől is függ. Vagyis ha győz a Kormányváltás nevet viselő szövetség, akkor biztosan lesz közös szereplés, vereség esetén viszont elmaradhat a közös szereplés.

Az MSZP sajtófőnöke szerint azért nem egy helyen várják az eredményeket a pártok, mert "mindenki érzékelte, hogy külön-külön több a médialehetősége". Ha a pártok nem egy helyszínen vannak, párhuzamosan is tarthatnak sajtótájékoztatókat a politikusok, bár kérdés, hogy hány szerkesztőség tud négy helyszínre újságírókat és stábokat küldeni.

"Meglehetősen furcsa, hogy összefogtunk, de a választások estéjén sem vagyunk képesek egy helyen szembenézni az eredménnyel" – kommentálta egy névtelenséget kérő DK-s politikus a terveket. Egyelőre ellentmondó információkat kaptunk arról, hogy kinek az ötlete volt a külön helyszínes eredményvárás, az MSZP szerint az Együtt-PM-esek javasolták, míg Bajnaiék szerint a szocialisták erősködtek.