Nem kérnek a kormány pénzéből a zsidó közösségek

Vágólapra másolva!
A Dohány és a Frankel Leó utcai zsinagóga, valamint a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ is visszautasítja a Magyar Holokauszt 2014 emlékév programjainak megvalósítására elnyert állami támogatást - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerdán.
Vágólapra másolva!

Mint írták, a Zsidó Nyári Fesztivál szervezője, a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ arról tájékoztatta a Mazsihisz vezetőségét, hogy "a jelenlegi, felháborító helyzetre való tekintettel a civil pályázaton elnyert teljes összeget - 24 millió forintot - visszautasítjuk, és a jelenlegi kormány által szervezett holokauszt emlékéven nem kívánunk részt venni".

A zsidó idegenforgalmi központ úgy fogalmazott: "Úgy érezzük, hogy felháborodásunk nem kíván magyarázatot, hiszen a véleményünket ma minden igaz, saját önös érdekein felülemelkedő, vallásától független, igaz embernek osztania kell. Nem kérünk a náci emlékművekből, nem kérünk a történelemhamisításból és nem kérünk a halottaink meggyalázásából. Nem kérünk ebből a politikai drámából, melynek áldozatává válhatnak őseink emlékei és gyermekeink jövője. Nem csak az a bűnös, aki elvárja, hanem az is, aki megvalósítja!"

A Frankel Zsinagóga Alapítvány - egyetértésben a Frankel zsinagóga közösségével - sem kívánja felhasználni azt az anyagi támogatást, melyet a magyar kormány Civil Pályázati Alapjától a vészkorszak hetvenedik évfordulójának megemlékezési rendezvényeire nyert. Ezzel kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy "a Horthy-korszak pozitív színben való feltüntetése, nyilas írók tananyagba való elhelyezése, tömeggyilkosságok idegenrendészeti intézkedésként való beállítása, és még számos kormányzati megnyilatkozás, ezzel egyidejűleg a tömeggyilkosságok áldozataira történő megemlékezések támogatása nem fér össze egymással és a becsületes gondolkodásmód kívánalmaival."

Hozzátették: megemlékezéseiket megtartják, de ehhez nem kérnek támogatást "egy olyan kormánytól, melynek köpönyegforgató viselkedése megbotránkozást vált ki a magyarországi zsidóság túlnyomó többségéből és a demokratikus nemzetközi közösségből is."

A Dohány utcai Zsinagógáért Alapítvány is úgy döntött, hogy "a kialakult helyzetben" a megítélt támogatást visszautasítja. Az alapítványnak 20 millió forintot ítéltek meg a Dohány utcai zsinagóga és a Hősök temploma között elhelyezkedő temetőkert rendbehozatalára, ahol 2500 gettóban elpusztult zsidó hittestvérük nyugszik. A temetőkert rendbehozatalának megvalósításáról nem mondanak le, azt más forrásból biztosítva kívánják megvalósítani - írták.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden cáfolta azt a hírt, hogy elhalasztják az V. kerületi Szabadság térre tervezett német megszállás emlékműve felállítását.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke a szervezet vezetősége és a Budapesti Zsidó Hitközség elöljáróságának múlt vasárnapi együttes ülése után arról nyilatkozott az ATV Szabad szemmel című műsorában, hogy nyitottan várják a kormány javaslatait a józsefvárosi Sorsok Háza emlékhely és a német megszállás emlékművével kapcsolatban. Közölte, arról is döntöttek, hogy amennyiben nem kapnak megfelelő javaslatokat, akkor a most vasárnapi közgyűlésen "a vezetőség és az elöljáróság a holokauszt 2014-es programból való távolmaradás melletti kiállást javasolja a közgyűlésnek".