Vágólapra másolva!
Két éve azt állapították meg, hogy nem történt hivatali visszaélés a budai erdőben környezetvédelmi területre épült ingatlan ügyében. December óta mégis van egy gyanúsított.
Vágólapra másolva!

Hivatali visszaélés miatt is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Csipak-villa ügyében – írta az Index. A portál még 2011-ben írta meg, hogy a Budapest belvárosában beruházási üzleteket bonyolító vállalkozó részben természetvédelmi területre építette a villáját, a II. kerületi budai erdőbe.

A kerületi jegyző 2011-ben egy alacsonyabb beosztású munkatársát tette felelőssé, akinek elbocsátásával házon belül lezárták az ügyet. Az NNI 2012 végén zárta le a nyomozást, és arra jutottak, hogy bár az építkezés 2300 négyzetmétert foglal egy természetvédelmi területből, az illetékes építési hatóság mégis jogszerűen járt el. Az iratok ezután átkerültek a Budapest II. és III. Kerületi Ügyészségre, ahol 2013. december 11-én pótnyomozást rendeltek el, az ORFK tájékoztatása szerint jelenleg hivatali visszaéléssel gyanúsítanak egy N. P. monogramú budapesti lakost – írta az Index.

A lap szerint a villa jelenleg üresen áll, a kényszerbontás sorsára juthat, és csak az a kérdés, hogy Csipak elvégezteti, vagy az állam elárverezi a telket, és abból fedezi a bontást.