Ürömön akciózott a rendőrség, keresték a bankrobbantót

robbantás, robbanás, 13. kerület, budapest, bank, cib bank, terrorizmus
A CIB Bank Lehet utcai fiókja a robbantás után
Vágólapra másolva!
Több mint száz rendőr, titkosszolgák, terrorelhárítók szállták meg a Budapesttől pár kilométerre fekvő Ürömöt, ahol a hétfői budapesti bankrobbantás elkövetőjét keresték. A helyieket krosszmotorosokról kérdezték.
Vágólapra másolva!

Rendőri akció volt vasárnap a Pest megyei Ürömön. A hvg.hu értesülése szerint 200 rendőrt vezényeltek a településre, az Index információi szerint a Terrorelhárítási Központ és a titkosszolgálatok emberei is részt vettek az akcióban. A Budapesttől pár kilométerre északra található településen járőrőztek a rendőrök, felírták a rendszámokat.

Az ORFK szóvivője elmondta, hogy jelentős rendőri erőket mozgósítottak a településre, miután az ingyenesen hívható zöld számra érkezett egy állampolgári bejelentés, az volt a mostani akció kiindulópontja. "Nyomozati cseleményeket" hajtottak végre a Lehel utcai robbantás elkövetőjének kézre kerítése érdekében. Tanúkat is meghallgattak, adatokat gyűjtöttek.

Nyomozók csöngetnek be egy ürömi házba Fotó: Mudra László - Origo

Tudósítónk a helyszínről azt jelentette, hogy a nyomozók járták az utcákat, becsöngettek a lakosokhoz. A rendőrségi szóvivő azt mondta: az ürömi akcióval párhuzamosan más helyeken is ugyanilyen rendőrségi akció zajlott, de azt nem mondták meg, hogy melyik települések ezek.

Beszéltünk egy Ürömön lakó nővel, akihez már délelőtt becsöngetett három rendőr, és arról érdeklődtek nála, hogy ismer-e valakit a településen, akinek krosszmotorja van, illetve hogy nem hallotta-e esetleg egy motor hangját hétfőn hajnalban az utcában. Egy másik helyi, akit kikérdeztek a rendőrök, azt mondta, a nyomozók arra voltak kíváncsiak, hogy a település Üröm-hegynek nevezett, földes-dombos részén szoktak-e krosszmotorzni. A nő szerint egy korábbi motorversenyző fiai rendszeresen az említett területen motoroznak.

A polgárőrök helyi vezetője tudósítónknak annyit mondott, hogy őket nem értesítette előre a rendőrség a razziáról.

A vasárnapi akció kora délután véget ért. Kovács Viktória rendőrségi szóvivő tudósítónknak azt mondta: a rendőrségnek kötelessége minden bejelentést megvizsálni, ezért is vonultak ki Ürömre, az pedig nem kudarc, hogy végül nem sikerült a bankrobbantó nyomára bukkanni.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton azt közölte: több településen keresik a Lehel utcai robbantó nyomait a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozócsoportjának irányításával. A jelentős rendőri erők bevonásával indított akcióban tervszerű, összehangolt, széles körű adat- és információgyűjtést, tanúkutatást végeznek.

A CIB Bank Lehel utcai fiókja a robbantás után Fotó: Mudra László - Origo

Hétfőn hajnalban Budapesten a 13. kerületben, a Lehel utcai két bankfiók előbb bomba robbant. A hétfői robbantásos támadásról ide kattintva olvashat bővebben.

Kövessen minket a Facebookon is!