Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés jelentősen csökkentette a fővárosi cégek vezetőinek prémiumát.Eddig az alapbérük 40 százalékát kaphatták meg, ezután 14-et.
Vágólapra másolva!

A város vezetői és a Fidesz-KDNP kezdeményezésére a munka törvénykönyve szerinti vezető állású munkavállalók - így a cégvezetők többsége - az éves alapbérük legfeljebb 15 százalékára jogosultak teljesítménybérként a továbbiakban. Korábban ez a mérték 40 százalék volt.

A nem a munka törvénykönyve szerinti vezető állású munkavállalók és minden más munkavállaló számára a prémiumplafon továbbra is 40 százalék marad.

A legmagasabb vezetői kategóriába sorolt vezérigazgatók havi alapbére egyébként bruttó 1,6 millió forint, míg a legrosszabbul kereső igazgatók havi 500-800 ezer forint közötti alapbért kapnak.

Kövessen minket a Facebookon is!