Megtiltják a plakátozást a pártoknak fél Budapesten

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Önkormányzat szerdán környezetvédelmi okokra hivatkozva megtiltotta, hogy Budapesten a Duna-hidakra, az aluljárókra, a szobrokra és az emlékművekre, fákra választási plakátokat ragasszanak.
Vágólapra másolva!

A főjegyzői iroda erről szóló előterjesztését 18 kormánypárti képviselő támogatta, míg a jelen lévő 15 ellenzéki képviselő elutasította. A fővárosi rendelet 26 oldalon sorolja a közterületeket, ahol tilos a plakátragasztás.

A szavazást megelőző vitában az MSZP és a PM politikusai is kifogásolták a plakátok kihelyezésének korlátozását, mivel az szerintük az ellenzék választási esélyeit kívánja rontani. Tarlós István főpolgármester erre azt válaszolta, rendteremtési céllal szigorítják a plakátozás szabályait, a változtatás mögött semmilyen pártpolitikai érdek nem áll.

Egy januári kormányrendelet szerint lámpaoszlopokra, telefonpóznákra, az úthoz tartozó műtárgyakra mostantól nem helyezhető el „olyan jel, jelzés vagy bármely tárgy”, amely alkalmas lehet arra, hogy a közlekedőket „bizonyos ideológiák, elvek, értékek, elképzelések támogatásáról vagy elutasításáról meggyőzze”.

A közszolgálati médiumok minden országos listát vagy nemzetiségi listát állító párt hirdetését kötelesek közzétenni, egymást követően, és persze minden lista ugyannyi időt kap. A törvény szerint 470 perc reklámidőt kell szánni a pártok és 130-at a nemzetiségi listát állító szervezetek hirdetéseire. A nem közszolgálati országos médiumoknak (idetartozik például az RTLKlub, a TV2, az ATV, a HírTV vagy a ClassFM) viszont február 15-ig közölniük kell a Nemzeti Választási Bizottsággal a reklámok közlésének szándékát, ezeket a reklámokat azonban ingyen kell adniuk. Ha nem nyilatkoznak, nem tehetnek közzé semmilyen reklámot.

Kövessen minket a Facebookon is!