Kizártak egy fontos szakértőt a vörösiszap-perben

Vágólapra másolva!
2010 őszén, a vörösiszap-katasztrófa idején Orbán Viktor és Pintér Sándor telefonon gyorsan ugrasztott egy geotechnikus szakértőt, és kikérték a véleményét. A most zajló perben kiderült, a felkérés így teljesen szabálytalan volt, ezért Farkas József geotechnikust kizárták az eljárásból, szakértő véleményét pedig nem veszik figyelembe.
Vágólapra másolva!

A Veszprémi Törvényszék ez évi első tárgyalásán a büntetőtanács geotechnikai szakértőket idézett a vörösiszap-perben, majd miután a bíróság megbizonyosodott róla, hogy a szakértők felkérése nem szabályosan történt, az egyik geotechnikust, Farkas Józsefet kizárta az eljárásból - írja a jogász blog. Ez azt is jelenti, hogy Farkas József eddigi szakvéleménye semmis, az olyan, mintha a geotechnikus nem is készítette volna el őket.

Bánáti János és Pál Helga, a vádlottak védői indítványozták, hogy a bíróság a másik geotechnikust, Nagy László is zárja ki, a büntető tanács erről később hoz döntést.

A geotechnikusok feladata az volt, hogy feltárják a 2010. október 4-én történt gátszakadás okait. Mielőtt azonban a szakértők érdemi kihallgatására sor kerülhetett volna, a bíróságnak tisztáznia kellett, vajon kik, mikor és hogyan bízták meg Farkas József egyetemi tanárt és Nagy László műszaki egyetemi docenst azzal, hogy szakvéleményt készítsenek a vörösiszap katasztrófa ügyében. A szakértő alkalmazását a büntetőeljárási törvény szigorú formai követelményekhez köti, meghatározza, hogy kit, vagy kiket lehet szakértőként kijelölni.

Farkas József a következőket mondta el a tárgyaláson: „Telefonon szóltak nekem, hogy jön értem egy autó, mert a miniszterelnök, a belügyminiszter és a katasztrófavédelem országos parancsnoka velem együtt akar lemenni a helyszinre.” A bíróság azt is megállapította, hogy Farkas Józsefnek volt egy saját cége, amelyben az ő fiai végezték el a katasztrófával kapcsolatos laboratóriumi vizsgálatokat, még jóval azelőtt, hogy bármelyiküket a nyomozóhatóság szakértőként kirendelte volna.

Nagy László is sajátos körülmények között jutott el a katasztrófa helyszinére. Őt az a Papp Csaba rendőrezredes vitte oda, aki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztályának volt a vezetője. Nagy nem szakértőként, hanem az árvízvédelmi törzs résztvevőjeként volt jelen.

A jogász blog ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy bár nincs akadálya annak, hogy egy politikus szakembert vigyen magával egy katasztrófa helyszinére, és támaszkodhat is a szakember észrevételeire, de ugyanez a szakember nem készíthet hivatalos szakvéleményt hivatalos kirendelés nélkül.

Márpedig a vörösiszap-katasztrófa esetén ez történt: amikor a geotechnikai vizsgálatokat már elvégezték és véleményüket kialakították, még egyik szakértő sem kapott kirendelő határozatot, még egyiküket sem bízta meg hivatalosan és szabályosan az ügyben eljáró nyomozóhatóság. A körülményekből úgy tűnik, hogy valójában nem a nyomozóhatóság döntötte el, hogy kit, mikor és hogyan bíz meg a szakértelmet igénylő perdöntő kérdések vizsgálatával.

Ezzel sérült a vádlottaknak és védőiknek az a garanciális joga is, hogy a kirendeléstől számított 8 napon belül tájékoztatást kapjanak a szakértői munka megkezdéséről - írja a szakportál.