Vágólapra másolva!
Tarlós István inkább azt venné ahogy Horváth Csaba kihúzza a szemöldökét a férfi mosdóban.
Vágólapra másolva!

A főpolgármester szerint gyerekes, idétlen és színvonal alatti, hogy az MSZP a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén beállított elé egy kamerát, ami végig az arcát rögzíti.

Tarlós István az ülésen azt mondta: "tulajdonképpen megnyugtató ez a szellemi színvonal; aki ebben a módszerben bízik, sok mindent elárul magáról". A főpolgármester egyszerűen idiótáknak nevezte a szocialistákat, és Horváth Csaba frakcióvezetőnek címezve úgy fogalmazott: "azt kéne felvenni, amikor kihúzza a szemöldökét a férfi mosdóban".

Az MSZP nem kért szót az ügyben.

Kövessen minket a Facebookon is!