Vágólapra másolva!
Az önkormányzati választás után több feljelentés is jött kampánycsendsértésről.
Vágólapra másolva!

Kampánycsendsértés miatt meg kell ismételni a november 24-én tartott fóti időközi önkormányzati polgármester- és képviselőválasztást - így döntött a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap.

A választási bizottság szerdai döntése helyben hagyta a választás eredményét, de egy magánszemély felülvizsgálatot kezdeményezett, amely hatására a bíróság megváltoztatta a választási bizottság döntését. Az eredményt megsemmisítették, és elrendelték a választás megismétlését. A bírósági végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs - mondta a bírósági szóvivő.

A választás után öt kifogás érkezett a fóti választási bizottsághoz, ebből négynek helyt is adtak. A kifogások között szerepelt, hogy egymásra ragasztottak plakátokat, volt, aki a tartalma miatt tett bejelentést, a kampánycsend idején szórólapoztak, egy bejelentés szerint pedig szervezetten szállították a szavazókat.

Két feljelentés született a szállítás miatt, majd egy újabb feljelentést is tettek láncszavazás miatt, mert egy asszony kitöltött szavazólapokat talált a borítékjában.

Az eredeti, most eltörölt választást az ellenzék által egységesen támogatott MSZP-s jelölt nyerte.

A választás előtti riportunkat az időközi választásról itt olvashatja.