Földrengés volt Baranyában

Vágólapra másolva!
A Richter-skála szerinti 3,3-as erősségű földmozgás epicentruma Erdősmecske közelében volt.
Vágólapra másolva!

Kisebb földrengés volt Baranya megyében vasárnap reggel, a földmozgás nem okozott károkat - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-t.

A földrengés 7 óra 4 perckor történt, a szeizmológiai obszervatórium a korábbi tájékoztatást pontosítva azt közölte az MTI-vel, hogy a Versend térségében keletkezett földmozgás a Richter-skála szerint 3,2-as erősségű volt.

A földmozgás epicentruma az intézmény honlapján látható térkép szerint Máriakéménd közelében volt. Az obszervarórium tájlékoztatása szerint a földrengést a lakosság érezte.

Kasza Anett, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője közleményében azt írta, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság ügyelete Versendről, Szellőről, Szederkényből, Babarcról és Belvárdgyuláról kapott bejelentést, miszerint az emberek tíz másodpercig tartó rezgést észleltek.

A szóvivő később azt közölte az MTI-vel, hogy telefonon beszéltek az érintett települések vezetőivel, akik azt mondták, hogy a földmozgás nem okozott károkat.