Nem emlékezett rá, hogyan szúrta le tízszer az anyját

Vágólapra másolva!
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és tizenhat év fegyházbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék csütörtökön első fokon, nem jogerősen azt a celldömölki férfit, aki a vád szerint az idén januárban legalább tíz késszúrással megölte az édesanyját. A férfi azt mondta, ittas volt, és nem is emlékszik, hogyan szúrta le az anyját.
Vágólapra másolva!

A 43 éves, büntetett előéletű vádlott a törvényszék előtt elismerte bűnösségét, de azt állította, nem emlékszik arra, hogyan ölte meg az édesanyját.

A vádirat szerint a férfi 2013. január 18-án a kocsmából hazafelé szóváltásba keveredett 63 éves édesanyjával, a vita során felkapott egy konyhakést, és többször az asszony mellkasa felé szúrt. A nő sikoltozva menekülni kezdett, de a fia többször is mellkason és hátba szúrta.

Az ügyész ismertetése szerint egy szomszéd meghallotta az anya segélykiáltásait, látta, amint az asszony a bejárati lépcső alján összegörnyedve védekezni próbált, miközben a vádlott a kést két kézre fogva többször is lesújtott a guggoló sértettre.

A szemtanú rákiáltott a férfira, aki erre eldobta a kést, majd elment a törzshelyének számító borozóba. Az utolsó szúrást követően az asszony összeesett, és pár percen belül belehalt sérüléseibe, a szakértő szerint azonnali orvosi ellátás esetén sem lehetett volna megmenteni az életét.

Erős felindulás?

A per során a védelem azzal érvelt, hogy a férfi erős felindulásban követte el a tettét, a vádlott pedig azt hozta fel mentségére, hogy erősen ittas volt, amikor összeszólalkozott az édesanyjával. A tanúvallomásokból kirajzolódott, hogy a férfi italozó életmódot folytatott, agresszívan bánt családtagjaival, a felesége is emiatt vált el tőle. Édesanyját is többször bántalmazta, saját elmondása szerint többször előfordult, hogy a karjánál megragadta és kidobta őt abból a házból, amelyben közösen éltek.

A vita anya és fia között rendszerint abból eredt, hogy az asszony kifogásolta fia italozó életmódját, és a helyzet súlyosbodott azóta, hogy a vádlott elveszítette az állását. Emiatt anyagi gondjaik voltak, a férfi rendszeresen pénzt kért édesanyjától és az adósságait is az asszony nyugdíjából fizette ki.

A bíróság az ítélet indoklásában rámutatott: semmiféle olyan tény nem került elő a büntetőeljárás során, amely a védelem által felhozott erős felindultságot indokolhatná, az ittasság pedig nem enyhítő, hanem súlyosbító körülmény. Ugyancsak súlyosbító körülmény, a különös kegyetlenség minősítést alátámasztja, hogy a férfi a közvetlen hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményt, valamint a késszúrások nagy száma is, ami arra utal, hogy a vádlott szándéka egyértelműen az emberölés volt.

Az ügyész elfogadta az ítéletet, míg a vádlott és védője fellebbezett, így az ítélet nem jogerős, az ügy a Győri Ítélőtáblán folytatódik.