LED-del világítanak Vácon

Vágólapra másolva!
Lecserélik az utcai lámpákat Vácon. Gazdaságosabb rendszert, javuló közbiztonságot várnak.
Vágólapra másolva!

Teljes egészében megújul Vác közvilágítása, miután a Pest megyei város mintegy félmilliárd forintot nyert e célra uniós pályázaton – közölte a település alpolgármestere az MTI-vel.

Pető Tibor (Fidesz) tájékoztatása szerint az új LED-es közvilágításnak köszönhetően energiatakarékos, a jelenleginél gazdaságosabb rendszer épül ki, javul a köz- és közlekedésbiztonság, erősebb fényű és szebb lesz a város megvilágítása. A közbeszerzési eljárások már megkezdődtek, a projekt befejezése a jövő év közepén várható.

A váci önkormányzat bő 80 millió forintnyi, a város költségvetésében elkülönített önrésszel egészíti ki az uniós forrást, így a beruházás csaknem 600 milliós költsége rendelkezésre áll majd – tette hozzá az alpolgármester.