Vona Gábornak a kormányfői poszt is kevés lenne

jobbik, vona gábor, tisztújítás, Vona Gábor pártelnök beszél a Jobbik tizedik, tisztújító közgyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2013. október 26-án
Vágólapra másolva!
Emberileg, lelkileg és szakmailag is erősebbnek, jobbnak érzi magát Vona Gábor, mint 2010-ben. A Jobbik elnöke ezért alkalmasnak tartja magát miniszterelnöknek, bár mint a párt tisztújító közgyűlésén fogalmazott, ő nem hatalmat akar, és neki kevés a kormányfői tisztség, annál nagyobb ambíciói vannak. Szerinte a választási kampány olyan lesz, mint a vadgalambokkal sakkozni. A pártelnököt a Jobbik kongresszusa megválasztotta a párt miniszterelnök-jelöltjének.
Vágólapra másolva!

A Jobbik tiszta választást akar, a pártok programjainak a versenyét, nem pedig szavazatvásárlást - jelentette ki Vona Gábor pártelnök szombaton a Jobbik tizedik, tisztújító közgyűlésén. Vona arról is beszélt, pártja a közbiztonság megerősítését, munkahelyteremtést és elszámoltatást akar, valamint eltörölné a képviselők mentelmi jogát.

Vona Gábor szombaton a Budapest Kongresszusi Központban a párt küldöttei előtt tartott programadó beszédében saját kormányfő-jelöltségéről azt mondta, 2010-hez képest emberileg, lelkileg és szakmailag is erősebbnek, jobbnak érzi magát.

Vona Gábor többre vágyik, mint hogy kormányfő legyen Forrás: MTI/Kovács Attila

Vona kijelentette ugyanakkor, hogy ő nem hatalmat akar, mert neki kevés a kormányfői tisztség, megfogalmazása szerint annál nagyobb az ambíciója. Más pártok jelmondataira utalva azt mondta, neki nem csak a célja, hogy mindenki lakjon jól, hogy a magyarok többet fogyaszthassanak, vásárolhassanak, hanem az, hogy "a magyarság legyen az a nép, az a nemzet, amelyik a legbátrabban, legigazabb módon, legtisztábban fordul szembe a globális kapitalizmussal".

Szerinte ahhoz, hogy a Jobbik megnyerje a nemzet egészének a bizalmát, először magát kell "méltó állapotba hoznia", ehhez egymásban való bizalomra, csapatmunkára, fegyelmezettségre és szorgalomra van szükségük.

Vadgalambokkal sakkozni

Vona Gábor a tavaszi választási kampányt ahhoz hasonlította, mintha vadgalambokkal kellene sakkozni; az állatok ugyanis "felrúgják a szabályokat, ledöntik a bábukat, rátrottyantanak a sakktáblára, majd a végén elégedetten turbékolnak, hogy nyertek". A bajai időközi választáson szerinte ez történt, és "egyik is csal, másik is csal".

Azt hangoztatta, tiszta választásokat szeretnének, ezért oda fognak figyelni, és nem fogják engedni, hogy "arról szóljon a választás Magyarországon, hogy ki tud több cigány embert megvásárolni", ahogy szerinte Baján bebizonyosodott.

A jobbikosok születésnapi tortát is ehettek a tisztújítás után Forrás: MTI/Kovács Attila

Arról is beszélt, pártja közbiztonsággal kapcsolatos programpontjai sokak számára "sokkolóak" lehetnek. A "csendőrség, halálbüntetés, kémiai kasztráció, önfenntartó börtönök" valóban sokkoló szavak, de szerinte ennél sokkolóbb az, hogy gyermekeket, nőket, időseket ölnek meg nap mint nap - fűzte hozzá.

A pártelnök a foglalkoztatásról azt mondta, valóban egymillió új munkahelyre lenne szükség, és ez az egyik legfontosabb kérdés ma Magyarországon, ám nem közmunkahelyek, hanem tisztességes munkahelyek kellenek. Arról is beszélt, az elszámoltatásnak ott kellene kezdődnie, hogy eltörlik a mentelmi jogot, továbbá szerinte a képviselőknek nagyobb felelősséget kellene viselniük, hiszen ők hozzák a törvényeket.

Néhány cél túlmutat a választáson

Vona Gábor azt is mondta, hatalomra kerülve nyilvánosságra hoznák, hogy az országgyűlésben, a kormányban kik kettős állampolgárok, "és hová húz a szívük vagy a pénztárcájuk", és nyilvánossá tennék a külföldről kapott civil- és párttámogatásokat, hogy így megtudják, "kik irányítják valójában Magyarországot".

A pártelnök arról is beszélt, a Jobbiknak vannak olyan céljai, amelyek túlmutatnak a választásokon. Ezek között említette a történelmi jogfolytonosság és a magyar eredet- és történelemfelfogás helyreállítását, valamint a gazdasági szabadságharcot; ez utóbbit az államadósság újratárgyalásával, saját bankrendszerrel, önálló monetáris politikával és termeléstámogató adórendszerrel képzelik el.

Vonát a kongresszus végén megválasztották a Jobbik miniszterelnök-jelöltjének. A megválasztása utáni sajtótájékoztatón azt mondta, azokat az embereket akarják képviselni, akik a Fideszből és az MSZP-ből is kiábrándultak. Szeretne miniszterelnök-jelölti vitát a posztra pályázó jelöltekkel, mert fontosnak tartja, hogy mindenki "kiterítse a lapjait", és megmutassa, milyen jövőképet kínál az országnak, de egyik párttal sem akarnak semmilyen együttműködést, koalíciós megállapodást kötni. Első, hivatalos miniszterelnök-jelölti útján szombat este Székelyföldre utazik.

A kongresszuson Szabó Gábor pártigazgatót ismét megválasztották válaszmányi elnöknek. A képviselő bejelentette, hogy a 2014-es voksoláson sem listán, sem egyéni választókerületben nem indul.