Megszüntették a nyomozást a Bálna-ügyben

Vágólapra másolva!
Megszüntették a nyomozást a Bálna-ügyben - írja a szombati Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A lap szombati számában Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője elmondta: megszüntető határozattal, bizonyítottság hiányában zárták le a nyomozást az eredetileg CET-beruházásként ismert büntetőügyben.

Tarlós István főpolgármester, valamint az Állami Számvevőszék által ismeretlen tettes ellen tett feljelentések alapján 2011. április 29-én indult eljárást még a Fővárosi Főügyészség rendelte el nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérlete gyanújával - emlékeztetetett a szóvivő.

A nyomozás lefolytatására a legfőbb Ügyészség a KNYF-et jelölte ki, s a hatóságok két és fél évig vizsgálódtak az eredetileg 8,6 milliárdos magántőke bevonásával készült, úgynevezett PPP-fejlesztés körül - tette hozzá.

Két héten belül nyitják meg a Duna-parti Közraktárak helyén épült Bálna kulturális központot (korábban CET), amely máig mintegy 10 milliárd forintjába került a fővárosnak, de Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes szavai szerint ennek duplájába is kerülhet, amennyiben a Kúria helyben hagyja a Pécsi Itélőtábla legutóbbi ítéletét a beruházáshoz kapcsolódó MKB-hitellel kapcsolatban. A Pécsi Ítélőtábla jogerősen arról döntött, a CET-beruházás néven ismertté vált fejlesztés hitelezője, az MKB Bank jogosan követel a várostól 7,5 milliárd forintot, kamatostul.