Két autó összeütközött Dunavarsánynál

Vágólapra másolva!
Két személyautó összeütközött az 51-es főúton Dunavarsány külterületén szombat este, a balesetben hárman megsérültek, a forgalmat korlátozzák - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A baleset az 51-es és az 510-es út kereszteződésében, egyelőre ismeretlen körülmények között történt. Három sérültet, köztük két gyermeket vittek kórházba, a szigetszentmiklósi rendőrök félpályás zárás mellett jelenleg is helyszínelnek - tette hozzá a szóvivő. Az MTI úgy tudja, hogy a két gyermek és az egyik felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett.