Nem ő rendelte, de átvette a bajai videót

Vágólapra másolva!
Az MSZP-s Király György azt állítja, nem ismeri a bajai videó szereplőit, és a felvétel készítői sosem jártak az irodájában.
Vágólapra másolva!

Megszólalt a Blikknek a bajai videós botrány egyik főszereplője, Király György szocialista sportbizottsági alelnök. A politikusról a videó egyik készítője azt állította: a felvételt ő rendelte meg tőlük, de Király ezt tagadja. A lapnak adott interjúban azt mondta, a videót K. Attila mutatta meg neki.

A Blikk információi szerint a felvétel egyik készítője azt vallotta, hogy Király György rendelte meg a videót mint „oktatófilmet”, hogy megyei sporttagozatos vezetőket készítsenek vele fel arra, hogyan vásárolna szavazatokat a Fidesz. Király György hangsúlyozta, hogy nem tudja, kik készítették a videót, és nem ismeri sem a videón szereplő személyeket, sem a videót. Arra a felvetésre, hogy K. Attila miért vallotta a rendőrségen azt, hogy a videó három készítőjét is felvitte Király György IX. kerületi irodájába, a szocialista politikus azt mondta, feltehetően összekeveredtek az események K. Attila emlékeiben.

Király György azt mondta, három éve egy rendezvényen mutatta be őket egymásnak egy közös ismerősük. A történteket felidézve, Király György elmondta, K. Attila megmutatta neki a videót, amely rossz minőségű volt, de úgy tűnt, mintha bűncselekmény történne rajta. „Mivel nekem nem volt módom megítélni sem az eredetiségét, sem a rajta látszó cselekmények minősítését, ezért vittük el, hogy ott is nézzék meg, és döntsék el, hogy mit kell vele csinálni” – magyarázta, hogy miért jutott el a felvétel végül a Jókai utcába, az MSZP székházába.

Cikkünket a bajai videó főszereplőiről itt olvashatja.