Felkötni azért nem fogom magam

Békéscsaba, időszaki választás, Nincs ellenzéki jelölt, riport
Vágólapra másolva!
Mintha nem is 2013 Magyarországán lenne Békéscsaba ötös számú választókörzete. A bajai hisztéria árnyékában, közvetlenül Orbán Viktor mozgósító ünnepi beszéde után a helyi néhány ezer embert egyáltalán nem érdekli, hogy hamarosan időközi választások lesznek a településen, és az utcákat sem árasztották el a plakátok. Pedig minden van itt, amitől a politológusok mind a tíz ujjukat megnyalnák: baloldali összefogás, a soha vissza nem térő lehetőségtől rettegő LMP és kizárt ellenzéki jelölt.
Vágólapra másolva!

Nem egészen ilyen vasárnap estére számított Kovács Katalin október 13-án, amikor leült a számítógép elé. A baloldali közös jelölt sűrű időszakon volt túl, aznap a Budapest Maraton lefutásával zárta a kampányfelkészülés első időszakát és a jelölőcédulák pénteki leadását. Békéscsabára hazaérve a számítógépet csak azért kapcsolta be, hogy megnézze az eredményét – épphogy csak kicsúszott a négy órából –, amikor látta a levelei között a választási bizottság határozatát, amely szerint az őt jelölő Párbeszéd Magyarországért pártot (PM) nem jegyezték be.

Nem gondolt semmi tragikusra, ki kell majd javítani, futott át az agyán, amikor a helyi internetes lapra, a Beol.hu-ra tévedt a szeme, mely azt írta, nem indulhat el a választásokon. Percre pontosan emlékszik, hogy szinte ezzel egy időben, de kicsit később, tíz óra négykor érkezett a választási bizottságtól a neki címzett mail, amelyben tényleg az állt, hogy nem lehet jelölt az időközin.

Kovács Katalin nem erre számított. Jobbszélen Miklós Attila városi elnök Fotó: Hajdú D. András - Origo

A következő napok jogászkodással, beadványok megfogalmazásával és postázásával teltek el, mire végérvényesen kiderült, hogy nincs mit tenni, ez a verseny most úgy ér véget, hogy el sem kezdődött. Azonnal le is állítottak minden kampánymunkát, megrendelést. A törvény szerint ugyanis a jelölőszervezetnek azt kell bizonyítania, hogy a választás kiírása és a kopogtatócédulák leadása közötti szűk másfél hónapban pártként működött, a PM azonban egy ezen kívül eső időpontra kérte le a cégbírósági bejegyzést, és adta be az utolsó pillanatban, saját magának sem hagyva javítási időt.

Miközben Kovács Katalin az abszurd tragikomédiába hajló bénázást meséli a hetvenes évek hangulatát idéző, meglehetősen eldugott helyen lévő, kitáblázatlan városi MSZP-irodában, néhány száz méterrel arrébb, az érintett ötös számú választókerületben csendesen zajlik a szokásos élet. A lakótelepi és kertes házas övezetet is felölelő, a ritkán lakott területekre is benyúló, 2010 után átrajzolt körzetről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy felbolydult volna a november 10-ei választások miatt.

Nehogy azt higgye, hogy örülünk

"Nézze, felkötni azért nem fogom magam" – értékeli a helyzetet tömören és világosan egy mackónadrágos férfi az után, hogy erős diplomáciai érzéket felvillantva elmagyarázta: minden jelölt elmaradását sajnálja, mert az a legjobb, ha minél szélesebb palettáról lehet választani. "Minden voksolásnak jót tesz a sokszínűség, ezt leírhatja, de le ne fotózzanak, mert nyerítő lófejem van" – mondja vigyorogva az öregúr, ezután merje valaki azt mondani, hogy nem léteznek szórakoztató politikai elemzők. A mögüle előlépő nőnek már nincs ilyen jó kedve: "Kétszer is rám telefonált a Fidesz, hogy miért nem adtam le nekik a cédulát" – mondja. Azt nem tudja megbocsátani nekik, hogy a rokkantnyugdíjasokat "visszaküldték dolgozni kar nélkül, meg láb nélkül", így most szoci jelölt híján az LMP-re szavaz majd.

Gál István Elek (jobbra) és Takács Péter önkormányzati képviselő a pártirodában. Nem örülnek Fotó: Hajdú D. András - Origo

Nem kell messzire mennie, ha személyesen akarja megismerni a jelöltet, a nem jobboldali pártként egyedüliként állva maradt LMP irodája a szomszéd ház aljában van, itt fogad minket Gál István Elek, és kínál forró teával, az évszakot jól eltalálva, a kinti szokatlanul meleg őszi időjáráshoz viszont viszonylag kevéssé igazodva. A korábbi országgyűlési képviselőjelölt megyei elnök többszörös csavar után lett a párt jelöltje. A 2010-es jelölt Pestre költözött, miután ő is és a felesége is elvesztette a munkahelyét, "sajnos ez nem túl ritka mostanában errefele", mondja Gál István Elek. Aztán lett volna egy másik LMP-s jelölt, aki viszont egészségi okok miatt nem vállalta. Így jött a képbe ő. Közben az MSZP is bekopogtatott, hogy legyen Kovács Katalin a közös emberük, erről viszont az LMP nem akart hallani. Aztán a balos össznépi jelölt váratlan kizárása után sem indult el a közeledés, a párt, úgy tűnik, helyben is végérvényesen külön vágányokon zakatol a többiektől.

"Nem gondolom, hogy stratégiát kell változtatni. Ez nem országos megmérettetés, itt arról van szó, hogy a helyi ügyekben ki tudja képviselni az embereket, a kampányunkat is helyi ügyekre hegyezzük ki", adja a készre faragottnak tűnő nyilatkozatot Gál. Azt mondja, a budapesti központból sem a szokásosnál több pénz, paripa, fegyver nem érkezik, cserébe azt sem éreztetik, hogy ennek a választásnak valami óriási tétje lenne az LMP számára. "Egyébként nehogy azt higgye, hogy ez olyan jól jött nekünk. Ha kapunk mondjuk 40 százalékot, a szocialisták azt mondják, övék ebből 30, pedig lehet, hogy csak 5. Ráadásul nem lehet majd lemérni a támogatottságunkat" Gál egyébként arra számít, hogy csendes kampány lesz, őrület és a bajaihoz hasonló hisztéria nélkül.

Három plakát = agresszív kampány

A5-ös méretű, fénymásolt, amatőr, gyűrött szórólap virít a körzet kertvárosi részének egyik oszlopán. Összevissza módon erősítette valaki oda egy ocsmány ragasztószalaggal, az összképet elnézve azon sem csodálkoznánk, ha Kovács ellenfele intézte volna el, lejárató jelleggel. Ez az első és egyben utolsó plakátszerűség, amit róla látunk, a Fidesz és a Jobbik nulla darab köztéri poszterrel egyelőre még ennél is kevésbé veszi komolyan a készülődést, így az egyik kis kereszteződés melletti hirdetőhelyre felragasztott három nyomdai minőségű LMP-plakáttal Gál valóságos kampányguru-agresszornak számít.

Békéscsaba kampányhangulatban Fotó: Hajdú D. András - Origo

"Nézze, mindenki fásult, a vendégkörömön látom, hogy senkit nem érdekel a politika, vagy csak annyira, hogy felváltva szidják valamelyik kormányt" – mondja a pár házzal arrébb lévő kocsma üzemeltetője. "A tieitek ezt lopták el, a tieitek meg azt", körülbelül ennyi van. "Hogy az időközi választásokon mi lesz? Hogy nincs MSZP-s jelölt? Hát, őszintén? Leszarják" – összegez.

"1986-ban szavazhattam volna először. Akkor nem érdekelt. Aztán elvittek katonának. Azóta sem szavaztam soha. Minek? Számít bármit is? Bajnai elvette a 13. havit, Orbán nem adta vissza" – falába kocogtatásával erősít rá egy vendég a sörösüvege mögül.

Biciklis nő jön szembe, fideszes szavazó, szögezi le, őt nem érdekli a baloldali jelölt, de a vegyes politikai nézetű munkahelyén sem téma. Nagycsalád tanakodik a sarkon, lecsapunk rájuk, amint meghallják, hogy MSZP meg DK, jön a riposzt: "Sötét dolgokkal nem foglalkozunk, fideszesek vagyunk" – és csak félig tréfálnak. "Bajnait a Hajdú-Bét miatt utáljuk, Gyurcsány meg szétlopta az országot" – búcsúznak, miután kicsit meglepődtek, hogy lesz egy időközi választás. Padon ücsörgő nyugdíjas asszonyokban minden bizodalmunk, de kánonban törik le. Politika? Egyik tizenkilenc, másik egy híján húsz, mondja egyikük, egyik kutya, másik eb, kontráz rá a másik, mi csak főzőcskézésről beszélgetünk, pattint le udvariasan a harmadik.

Kiskosztüm és Lenin-fej

Ilyen közegben "eladni" az MSZP-t egy egyébként erősen fideszes városban, a 2010-ben is nagyarányú fideszes győzelemmel záró körzetben mindenképpen erős kihívás lesz, még a pesti multicégek marketingosztályain edződött, majd a kisvárosba visszaköltöző és 2011-ben a szocialista irodába lelkesedésből bekopogtató Kovácsnak is. Kiskosztümös banki eleganciájával enyhén szólva kilóg a Marx- és Lenin-fejet is felsorakoztató, múltidéző irodából, valószínűleg ezért lett ő a kompromisszumos jelölt, aki mögé odaállnak a szövetségesek is. "Most lezárjuk a kampányt azzal, hogy géphanggal körbetelefonálok, és mindenkinek megköszönöm, ha támogatott. Aztán kiértékeljük a dolgokat. Ami fontos, hogy az ellenzéki pártok le tudtak ülni és meg tudtak állapodni helyi ügyekben." Optimista nyilatkozat, kissé keserű arccal. Pedig nagyon rákészült, még a bajai jelölttől, Teket Melindától is kapott tanácsokat, hogy a személyes támadásokat hogyan kell elviselni.

A választókerület lakott területének széle. Nem zaklatta fel őket Fotó: Hajdú D. András - Origo

A tanulság, hogy az MSZP-nek ezentúl mindig, mindenhol lesz majd annyi tartaléka, hogy vész esetén saját jelöltet is elindítson – magyarázza. Nem mondja, de aki a pártok belügyeit ismeri, tudhatja, hogy iszonyatos balhé volt a PM és az MSZP között, de még a PM-en belül is a baki miatt, és az MSZP további fejmosásokat is tervez. "Engem csak az bántott, amikor a Karácsony Gergő lazán és jókedvűen nyilatkozott, én meg a tévén néztem. Oké, hogy a lazaság az imidzs, de nekem ez borzasztó rosszul esett" – mondja.

Nem tagadja, mostanában sok MSZP-szimpatizáns keresi azzal, hogy kire szavazzon, húzza-e az LMP-s neve mellé a voksot. Mindenki éljen a választójogával, és döntsön lelkiismerete szerint, hangzik erre a szűkszavú válasz. A taktikájuk a hírek szerint egyébként nem lesz túl meglepő: ha az LMP-s jól szerepel, magáénak érzi majd az eredményt az MSZP, ha nem, akkor kivonják magukat a kudarcból.

A békéscsabai Fideszt hiába kerestük többször is, ígéreteik ellenére nem tudtunk időpontot egyeztetni arra a napra, amikor a városban jártunk. Azért nem maradunk kormánypárti politikus nélkül: hazafele tartva, késő délután a városszéli benzinkúton kék villogós civil Skoda fékez le, és míg a sofőr kipattan tankolni, hátul, az elsötétített üveg mögött öltönyös sziluett sejlik fel. Csak tippelni tudjuk, hogy a kolbászfesztivál fél óra múlva kezdődő ünnepélyes megnyitójára igyekvő vidékfejlesztési miniszter az. Legalábbis nagyon csodálkoznánk, ha a totálisan érdeklődését vesztett és zömmel a politikától undorodó ötös számú körzet és az időközi választás miatt jött volna bárki is.